Előadások

A circovírusok kisméretű, körkörös, egyszálú genommal rendelkező DNS vírusok. A sertés az egyetlen emlősfaj, amely jelen ismereteink szerint saját circovírussal (porcine circovirus, PCV) rendelkezik. Patogenitási és nukleinsav szekvencia különbségek alapján a PCV törzsek két csoportba sorolhatók: PCV1 (apatogén) és PCV2 (patogén). A PCV mindkét formája kimutatható mind házi sertésekből, mind pedig vaddisznókból, és ismert, hogy laboratóriumi körülmények között egerek sikeresen fertőzhetők PCV2-vel, a vírus bennük elszaporodik és az egerek ürítik is azt. Más emlősfajokban a PCV jelenléte vitatott, egyéb emlős circovírus pedig nem ismert. Vizsgálataink célja az volt, hogy természetes körülmények között élő rágcsálókban kimutassuk a sertés circovírust, ezzel igazolva, vagy kizárva azok epidemiológiai jelentőségét.

A vizsgálatok céljára circovírussal fertőzött sertéstelepeken gyűjtöttünk rágcsálókat (egér, patkány) és ugyanonnan PCV2 pozitív sertés szervmintákat, de vizsgáltuk a vírus jelenlétét sertéstelepektől távolabb gyűjtött rágcsálókban is. A rágcsálók és sertések szervmintáiból standard eljárásokkal vírus nukleinsavat vontunk ki, és a kivont DNS-t polimeráz láncreakcióval, univerzális vagy PCV2-specifikus primerpárokkal amplifikáltuk, majd az amplikonokat szekvenáltuk.

A sertéstelepeken előforduló egerek 65,0%-ában, a patkányok 23,8%-ában volt kimutatható PCV DNS, míg a vizsgált sertésmintáknak 80,0%-ában. Sertéstelepektől függetlenül gyűjtött rágcsálókban nem tudtunk PCV-t azonosítani. A szekvenciák összehasonlítása során a PCR termékek mind PCV2-nek bizonyultak, rágcsáló specifikus circovírusok azonosítása nem járt sikerrel.