Előadások

A középkori Balkánon a kereskedelem az olasz városállamok kezében volt. A kereskedelmet Szerbiával a keleti olasz államok bonyolították le. A középkori Szerbia fő kikötővárosa Kotor volt. Kotoron keresztül a velencei kereskedők tartották a kapcsolatot Szerbiával. Kotor volt a fő külkereskedelmi város, melyen keresztül szállították az aranyat, ezüstöt Velencébe, ahonnan tovább vitték a többi olasz államba.

A XIII. században igen keresettek voltak a „brdski,” azaz hegyvidéki lovak, melyeket teherszállításra használtak. Vlah állattenyésztők a lovaikkal végezték az áru elszállítását. A bárány öltöztette és etette a lakosságot. A külkereskedelemre szánt gyapjú mennyisége jóval kisebb volt, mint a belkereskedelemre szánté. A juhsajt szintén fontos termék volt a lakosság élelmezésében, valamint lényeges szerepe volt külkereskedelmi árucikként is. A feudális Szerbia lakosságának szinte minden rétege sertést tenyésztett, így maga az uralkodó is: Milutin (1282 - 1321).

A törökök hódításától az állatkereskedelem visszaesett. A lakosságnak a szultán felé pénzben kellett fizetnie az adót. Az állattenyésztők legnagyobb félelme a fertőző betegségek és az ínséges idők voltak. A két csapás szinte mindig együtt jött a lázadásokkal és háborúkkal. Ázsiában a marhavész folyamatosan jelen volt. A török hódításoknak köszönhetően e kór is megjelent Európában. Amíg a szarvasmarhák a keleti marhavésztől pusztultak, addig a bárányok között a bárányhimlő szedte áldozatait. Így az ausztriai hatalmak megtiltották a bárányok behozatalát Szerbiából.

Mária Terézia (1740–1780) fontos döntést hozott e betegség megfékezése érdekében. Engedélyt adott a humán orvosoknak, hogy többet foglalkozzanak e kórral. Az állat- és húskereskedelmet csak akkor engedélyezte, ha az állatokat előtte megvizsgálták és hiteles marha-levelük volt.

Az osztrák és a magyar hatóságok nyomást gyakoroltak Szerbiára, hogy állatorvosi-rendőri intézkedéseket tegyen (1850). A megkövetelt elvárásoknak való megfelelés érdekében 1850-től elfogadja Szerbia az állatorvosi hivatást.

Az 1888-as Állatorvosi törvényben (Zakonom o uređenju veterinarstva) részletesen leírja a marha-útlevél kiállításának okát és módját, valamint a használatát. A marha-útlevelekkel lehetett bizonyítani a tulajdonjogot, az adott állat egészségügyi bizonyítványa volt, valamint az adózásban volt szerepe, az ebből befolyó összegből fejlesztették az állatorvosi hivatás hatékonyságát.

Mindezt a járványoknak köszönhetjük, melyek rákényszerítették az embert, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen az állatok gondozására és a szelekcióra. Csakis az egészséges és a jó kondícióban levő állatokat lehetett vásárra vinni. Majd ezekből az állatokból a legjobbak tenyészállatok lettek, melyek utódai sokszor a szülőket is felülmúló tulajdonságokkal rendelkeztek.

Sajnos a történelem vihara ezt a fajta tudatos kiválasztást többször megtörte az állattenyésztés kárára. Mégis a marha útlevelek kiadásának köszönhetően a beteg állatokat nem terelhették más régiókba. Az állatorvosi hivatás is megerősödött, annyira, hogy sikerült kordában tartani a járványokat. Az állatorvosok összefogásának köszönhetően a keleti marhavész Szerbiában és Európában ma már nem fordul elő. Lehetőség az ilyen méretű összefogásra ritkán adatik meg a történelemben. Ebből okulva már rég rájöhettünk, hogy egyedül nem érvényesülhetünk. Ahelyett, hogy azt keresnénk, miben hasonlítunk, hajlamosak vagyunk keresni a különbségeket, melyek konfliktusokhoz vezethetnek.

Kulcsszavak: fertőző betegségek, marha kereskedelem, marha-levelek