Előadások

A szárazföldi ászkarákok (Crustacea: Oniscidea) a szárazföldi léthez különböző morfológiai és fiziológiai lehetőséget kihasználva adaptálódtak. Alkalmazkodásuk foka, módja erősen befolyásolja előfordulásukat, földrajzi elterjedésüket. Fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémák lebontó alrendszerében, valamint jó modell taxonként szolgálnak a környezeti hatások (mikrohabitat) és az azokkal szembeni tolerancia viszonyok (niche tényezők) kérdéseinek tanulmányozásához. Annak ellenére, hogy jól alkalmazkodtak a szárazföldi élethez, túlélésük szempontjából kulcsfontosságú a nedves környezet és a magas páratartalom.

Kutatásunkban három, hazánkban is előforduló rokon fajt vizsgáltunk az Armadillidium genus-ból. Az Armadillidium nasatum (Budde-Lund, 1885) túlélő populációit Magyarországon eddig csak üvegházakból sikerült bizonyítani (D- és Ny- Európában őshonos), viszont a globális felmelegedés hatásai miatt elképzelhető, hogy néhány éven belül adaptálódik és megtelepszik a szabadban is. Az Armadillidium versicolor (Stein, 1859) elterjedése korlátozott, de Közép-Európában általánosan előfordul, hazánkban elsősorban vízpartok mentén terjed. A vizsgált fajok közül legismertebb a kozmopolita Armadillidium vulgare (Latreille, 1804), ami nagyon változatos élőhelyeken fordul elő, helyenként invazív fajként jelenik meg. A három faj földrajzi elterjedése és élőhely preferenciája erősen eltérő. Célunk volt az elterjedést magyarázó háttértényezők és morfológiai adaptációk közti összefüggések feltárása.

Vizsgálataink egy része a légzőszerv, illetve a kültakaró morfológiájával, - mint a vízháztartás fontos tényezőivel - foglalkozik. Feltételezésünk szerint a kiszáradás elleni adaptáció tükröződik a kutikula vastagságában és a légzőszerv szerkezetében. Ezek alapján sorrendbe állíthatóak a széles elterjedésű A. vulgare fajjal egy nedvességi grádiens egyik, míg az üvegházak párás környezetében élő A. nasatum fajjal a másik végén. Eddigi eredményeink ezt igazolni látszanak: mind a fénymikroszkópos, mind a transzmissziós elektronmikroszkópos vizsgálatok alapján különbségeket találtunk a fajok között a légzőszerv szerkezetében: a légzőszervet borító kutikula vastagságában, a hemolympha tér és légzési tér egymáshoz viszonyított arányában. A kutikula hisztológiai vizsgálata a kültakaró fajonkénti vastagságbeli különbségét igazolta. A vártnak megfelelően az A. vulgare légzőszerve a legkomplexebb, kutikulája a legvastagabb.