Állatorvos szekció

Haematológiai és molekuláris vizsgálatokat végeztünk szarvasmarhák hazánkban megállapí­tott, elhullással járó anaplasmosisa kapcsán. A heveny megbetegedés öt állatnál fordult elő, amelyek közül kettő elhullott. Az anaplasma-hordozó státuszt 69 tehén esetében állapítottuk meg, ami az állomány 92%-a. Huszonnégy vérminta további vizsgálata haemoplasmák jelenlétét is felfedte, így a Mycoplasma wenyonii 22, a 'Candidatus M. haemobos' 21 állatban fordult elő. Az utóbbi két kórokozó hazai előfordulásának ez az első molekuláris igazolása.

Mivel irodalmi adatok szerint a szarvasmarha Anaplasma-fajainak a hím kullancsok a legfontosabb vektorai, az állatokról gyűjtött példányok közül ezen ivar képviselőit vizsgáltuk. A Haemaphysalis inermis és Dermacentor marginatus hímjei mind PCR negatívnak bizo­nyultak. Ugyanakkor a 18 Ixodes ricinus mintából egyben, és a 18 D. reticulatus mintából hatban sikerült kimutatni az A. marginale msp4 génjét. Érdekes módon a pozitív I. ricinus mintában a juh-specifikus A. ovis-t is azonosítottuk.

Valamennyi kullancs haemoplasma-negatív volt – még akkor is, ha bacteraemiás állaton szívtak vért –, így a szarvasmarha haemotropicus Mycoplasma-fajai valószínűleg más módon, ill. más vektorok útján terjednek. Ezért megvizsgáltuk, hogy egyik vagy mindkét haemoplasma esetében van-e mód transplacentális és/vagy vérszívó rovarok általi terjedésre. Ebből a célból vért vettünk 38 anyaállatból és újszülött (napos) borjukból, továbbá 17 nem vemhes tehénből két alkalommal, három havi időközzel. Ezen túlmenően 311 szúnyogot és vérszívó legyet (Culicidae, Tabanidae, Muscidae) gyűjtöttünk a fertőzött szarvasmarhák közelében. Valamennyi mintából kivontuk a DNS-t, amit valós idejű PCR elemzés követett.

A kettősen fertőzött anyatehenek újszülött borjainak 10,5%-ában sikerült kimutatni a M. wenyonii és/vagy a 'Candidatus M. haemobos' jelenlétét. A tehenek és borjak pozitív mintáiban mérhető kópiaszám azt tükrözte, hogy – a M. wenyonii-hoz képest – a 'Candidatus M. haemobos' bacteraemia rendszerint alacsonyabb szintű volt. A nem vemhes tehenek mintáiban ez utóbbi faj prevalenciája csökkenő tendenciát mutatott. Ezek a jelenségek állhatnak annak hátterében, hogy a M. wenyonii szignifikánsan gyakrabban fordult elő vérszívó legyekben, mint a 'Candidatus M. haemobos'.

Összességében először sikerült molekuláris módszerekkel igazolni, hogy a szarvas­marha haemoplasmái transplacentalisan átjutnak a borjúmagzatba. Új potenciális vektorként azonosítottuk a bökőlegyet (Haematobia irritans), a szuronyos istállólegyet (Stomoxys calcitrans), a marha- és a lóböglyöt (Tabanus bovinus, T. bromius).