Tudományos Diákkör    
 
 
2023. TDK
2022. TDK
2021. TDK
2020. TDK
2019. TDK
2018. TDK
2017. TDK
2016. TDK
2015. OTDK
2015. TDK
2014. TDK
Felhívás
SWK pályázat
Pályázati felhívás
Meghívó 2014.
Állatorvos szekció
» Biológus szekció
Állatorvos zsűri
Biológus Zsűri
Díjak
Díjazottak
Szakmai látogatások
2013. TDK
2013. Támop
2013. OTKD
2012. TDK
2012. Támop
2011. TDK
2010. TDK
2009. TDK
2009. OTDK
2008. TDK
2007. TDK
2006. TDK
2005. TDK
2004. TDK
2003. TDK
2002. TDK
Home » Archívum » 2014. TDK » Biológus szekció

Biológus szekció

A Schreckstoff szerepe ebihalak és ragadozóik közötti kölcsönhatásokban
Fera Gábor I. évfolyam
SZIE Állatorvos-tudományi Kar, Biológiai Intézet
Témavezetők: Dr. Hettyey Attila, Dr. Kosztolányi András

Absztrakt:

Számos prédafaj egyedei kémiai vészjelzésekkel figyelmeztetik társaikat ragadozó megjelenésére. Több vízi gerinces fajnál találhatunk ilyen jelzőanyagokat, melyeket általánosan Schreckstoff-nak neveznek. Míg halfajoknál jól dokumentáltak ezen mechanizmusok , addig a kétéltűek lárvái esetében kevésbé feltérképezettek, és nem ismert pontosan, hogy a szignálok mennyire fajspecifikusak. A Schreckstoff nem csupán a többi prédaegyed figyelmeztetésére szolgálhat, hanem a jelzést leadók túlélési esélyeit is megnövelheti, ha támadás esetén további ragadozókat odavonz és a ragadozók közötti versengést kihasználva megzavarja az elsődleges támadót.

Erdei béka (Rana dalmatina) ebihalakon végzett vizsgálataink során arra voltunk kíváncsiak, hogy a Schreckstoff leadása aktívan vagy passzívan történik-e, valamint hogy az ebihalak leggyakoribb ragadozói esetében találunk-e ragadozót vonzó hatást. Ragadozóként az erdei béka természetes ragadozóit a sebes acsa lárváját (Aeshna cyanea), fiatal csukát (Esox lucius), pettyes gőtét (Lissotriton vulgaris), valamint sárgaszegélyű csikbogár lárvát (Dytiscus marginalis) használtunk. Az ebihalakat és ragadozókat háromféle szagtípusnak tettünk ki; (1) homogenizált ebihalak kivonata (aktívan és passzívan leadott jelzések), (2) műanyag bottal zavart ebihalak szaga (csak aktívan leadott jelzések), valamint (3) a zavaráshoz hozzászoktatott ebihalak szaga (kontroll kezelés, jelzések nélkül), és videokamerával rögzítettük a viselkedésüket.

Eredményeink azt sugallják, hogy az erdei békák ebihalainak nincsenek aktívan leadott kémiai vészjelezéseik. Ez ellentmond néhány korábbi vizsgálatnak, ahol egy észak-amerikai Rana fajnál, valamint egyéb farkatlan kétéltűek lárváinál találtak aktívan leadott anyagot. Vizsgálataink során a csukák, szitakötőlárvák és a csíkbogárlárvák semmilyen preferenciát nem mutattak a különböző kezelésekre. Pettyes gőték esetében találtunk bizonyítékot arra, hogy szaglásuk segítségükre van a zsákmány felkutatása során, ugyanis preferenciát mutattak a pipettával zavart ebihalak jelzéseire, ugyanakkor semmilyen érdeklődést nem tanúsítottak a homogenizált ebihalak irányában. Utóbbi magyarázható azzal, hogy ez a kezelés olyan jelzésként fogható fel számukra, ami olyan másik ragadozó (pl.: szitakötőlárva vagy csíkbogárlárva) jelenlétét sejteti, mely veszélyes lehet rájuk nézve is.

További vizsgálatok során érdekes lenne ellenőrizni, hogy a Schreckstoff kibocsátása hogyan befolyásolja a megtámadott egyed túlélését természetközelibb körülmények között.



Előadások listája