Szekciók

A Parvoviridae családba számos, világszerte széles körben elterjedt vírus tartozik, melyek különféle gazdafajokat képesek megfertőzni. A Suidae család tagjaiban előforduló 1-es típusú sertés parvovírus (porcine parvovirus 1 – PPV1) 1965-ös leírását követően vált szaporodásbiológiai zavarok előidézőjeként ismertté. A vakcináknak köszönhetően azonban sikerült a vírus által okozott károkat mérsékelni, a betegséget visszaszorítani.

A molekuláris biológiai módszerek fejlődésével lehetővé vált új, addig ismeretlen vírusok azonosítása. Ennek köszönhetően 2001-ben egy új típusú sertés parvovírus került kimutatásra, melyet sertés parvovírus 2 (PPV2) névvel illettek. Az elmúlt évtized kutatási eredményei alapján a PPV2 terjedése figyelhető meg házisertés és vaddisznó állományokban egyaránt. A PPV2 térhódításáról az utóbbi évek tanulmányai által számos információhoz jutottunk, azonban a vírus kórtani szerepéről nincsenek adatok. Gyakran mutatható ki légzőszervi tünetek hátteréből, mely arra enged következtetni, hogy a vírus a megbetegedésekben patológiai jelentőséggel bírhat. Mivel a PPV2 jelenleg in vitro nem szaporítható, így fertőzéses kísérletekkel sem vizsgálható a patogenitása. A kóroktani szerep tisztázása jelenleg csak indirekt módokon lehetséges.

Kutatómunkánk során olyan ELISA módszert fejlesztettünk, mely alkalmas a PPV2 specifikus ellenanyagok detektálására, ezáltal a fertőzött sertésállomány szerológiai profiljának feltérképezésére. Ennek érdekében 185 szérummintát gyűjtöttünk különféle korú sertésekből: hízókból, malacokból és kocákból egyaránt. A mintákat a kidolgozott protokollnak megfelelően vizsgáltuk és értékeltük. Az eredmények csökkenő tendenciájú maternális ellenanyag szinteket mutattak a malacok életének első két hetében, majd a PPV2 specifikus antitestek mennyisége gyarapodásnak indult 36 és 43 napos kor közti időszakban, párhuzamosan a légzőszervi tünetek jelentkezésével. 57 napos csoportban klinikai tünetek megszűnését, illetve a PPV2 specifikus ellenanyag szintek ugrásszerű növekedését észleltük. Az antitest titer csúcsát szintén az 57 napos sertésekből mutattuk ki. A különféle korcsoportú állatok virémiás státuszát qPCR technikával határoztuk meg a levett szérummintákból. Alacsony mértékű virémia valamennyi korcsoportból kimutatható volt, azonban az 57 napos állatokból származó mintákban kitűnően magas PPV2 kópiaszámot észleltünk, mely az életkor előrehaladtával csökkenő tendenciát mutatott.

Eredményeink együttesen felvetik a PPV2 légzőszervi bántalmak kialakításában betöltött szerepét. A PPV2 kórtani szerepének tisztázása további vizsgálatokat igényel.