Szekciók

Európában a kullancsokat a házi vagy vadon élő állatokat és az embert megbetegítő kórokozók legfontosabb terjesztői (vektorai) között tartják számon. Noha a kullancs közvetítette baktériumok és egysejtű élősködők előfordulása Svájcban jól dokumentált, ez a járványtani helyzet gyorsan változhat. Ez részben természetes okoknak tulajdonítható, amilyen a jelenleg zajló klímaváltozás (amely a kullancsfajok észak felé való terjedését eredményezhzeti), de emberi tevékenység is kiválthatja, például egzotikus kullancsfajok véletlen behurcolásával. Vizsgálatunk célja az volt, hogy kullancsokat gyűjtsünk Svájcban különféle gazdafajokról, a kullancsok faját morfológiai és molekuláris alapon meghatározzuk, és egyúttal ritka, az országban eddig nem jelentett kórokozókat keressünk bennük. Ez utóbbi tesztekben rágcsáló mintákat is felhasználtunk.

2019-2020 folyamán 176 kullancsot gyűjtöttünk Svájc déli részén három megyében összesen 25 helyen: a növényzetről, emberről (17 fő), kutyákról (23 egyed), macskákról (41 egyed), szarvasról (nyolc egyed), valamint egy-egy nyúlról és sünről. 2006-ban gyűjtött 62 rágcsáló (amelyek három fajt és további két nemet képviseltek) máj/lép szövetéből kivont DNS-t is elemeztünk retrospektíve. Három kullancsfajt azonosítottunk: Ixodes ricinus (n=169), Rhipicephalus sanguineus (n=6) and I. hexagonus (n=1). A társállatokkal (kutyák, macskák) szemben emberen többségben voltak a kullancslárvák és -nimfák, ami egy erősen szignifikáns összefüggés (P<0.0001). Molekuláris rendszertani vizsgálatuk alapján a R. sanguineus és az I. hexagonus Svájc déli részén genetikailag az azonos fajú, olaszországi kullancsokhoz állnak legközelebb. Minden kullancs (n=141) és rágcsáló (n=62) DNS minta PCR negatív volt trypanosomákra (ezeket nemrég leírtak Szlovákiában I. ricinus fajból) és Occidentia/Orientia-fajokra (amelyek előfordulása ismert kullancsokban, ill. rágcsálókban). Azonban egy rágcsáló (Myodes glareolus) mintából sikerült felerősíteni a Borrelia miyamotoi szekvenciáját. Ez egy zoonótikus, visszatérő lázat okozó spirokéta, amely rágcsáló/madár gazdából kullancs csípéssel terjedhet emberre (Európában főleg I. ricinus által). Legjobb tudomásunk szerint ez az első B. miyamotoi lelet svájci rágcsálóban, és figyelembe véve a gyűjtés évét (2006) időrendi sorrendben valószínűleg a rágcsálók fertőzöttségének első bizonyítéka Európában.