Szekciók

Napjainkban a legtöbb háztartásban jelen vannak a különböző társállatok, de míg korábban az élőhelyük az udvarra korlátozódott, manapság már inkább, mint a család egy-egy tagjára tekintenek rájuk. Bár ezzel a változással számos veszély elhárult az életükből, azonban újabbak léptek azok helyére, amelyek az egészségüket fenyegetik. Ilyenek az életterükben előforduló kerti és szobai dísznövények is.

Ezekhez a fajokhoz a kedvtelésből tartott állatok könnyen hozzáférhetnek, azokkal érintkezve vagy elfogyasztva őket könnyen mérgezés alakulhat ki. Mindez meglehetősen gyakori a haszonállatok körében, amit toxikológiai vizsgálatok korábban igazoltak, társállatok esetében azonban kevés adat áll rendelkezésre. Gyakoriak a tulajdonosok tájékozatlanságára visszavezethető mérgezési esetek, amelyek alapszintű tudás birtokában könnyen megelőzhetők lennének.

Általános nézet, hogy hivatásunk alaptudásának nem szükséges része a növények ismerete, de a tapasztalat épp az ellenkezőjére mutat rá. Bár többnyire nincs speciális gyógymód a növényi mérgezésekre, az érintett fajok ismerete nagyon hasznos a prognózis és célzott beavatkozás megállapításához.

Kutatásunk célja, hogy felmérjük az állattartók és az állatorvosok ismeretét a mérgező növényekkel kapcsolatban, és hipotézisünk szerint ez utóbbi csoport vélhetően képzettebb e téren.

A résztvevők ismereteit egy online kérdőív segítségével vizsgáltuk. A kutatásban 941 fő laikus tulajdonos és 134 fő szakmabeli vett részt.

A laikusok szerint kisebb (58,8%), az állatorvosok válaszai alapján nagyobb (78%) valószínűséggel biztosan van otthonukban mérgező faj ugyanakkor a válaszaik alapján az is kiderült, hogy mindkét csoport esetében 90% feletti esetben található a lakásban valamilyen toxikológiailag releváns faj. Az állatorvosok körében magasabb volt a környezetükben biztosan előforduló növényi mérgezés (17,1%), az állattartók esetében ez csupán 4,3%. A növények azonosítása 70-80% körül alakult mindkét csoportban, a toxikusság mértékét 45-50%-ban tudták meghatározni, míg a „nem tudom” válasz lehetőségével az esetek körülbelül 20-30%-ban éltek. A válaszok alapján nem mutatkozott jelentős különbség a csoportok között.

Az állatorvosok az okozott tüneteket csak 33,3%-ban tudták helyesen párosítani, 43,1% „nem tudom” válasz mellett.

Hipotézisünk megdőlt, hiszen az állatorvosok sem rendelkeznek a megfelelő tudással.

Azt is kijelenthetjük, hogy hasznos lenne a magyarországi toxikológiai központ fejlesztése, ahol célzottan tudnának foglalkozni a növényekkel összefüggő mérgezéses esetek koordinálásával és dokumentálásával, hiszen a válaszolók több, mint 95%-a élne egy ilyen lehetőséggel.

A projekt lezárásaként elkészítek egy ismeretterjesztő kiadványt, amit díjmentesen elérhetővé teszünk a hazai kisállatpraxisok számára, a tulajdonosok legszélesebb körét elérve. A dolgozatommal szeretnénk felhívni a gyakorló állatorvosok figyelmét a továbbképzések fontosságára is.