Biológus szekció

Az ektoterm gerinces élőlények számára az antropogén környezet egy potenciálisan káros hatása lehet az ivarváltás. Az ivarváltási folyamat az egyedfejlődés során embrionális vagy lárvális korban következhet be, valamilyen extrém környezeti tényező hatására (például: magas hőmérséklet, kiszáradás, kemikáliák, éhezés). A folyamat során a fejlődő egyedben olyan fenotípusos ivar alakul ki, amely nem egyezik meg az egyed kromoszómái által meghatározott genetikai ivarral. Ezt a jelenséget és kiváltó okait fontos vizsgálni a vadon élő populációkban, mivel számos következménye lehet a populáció ivararányának kiegyensúlyozatlanná válásától akár a kipusztulásig. Néhány, halakon végzett kísérlet eredménye arra utal, hogy az ivarváltás hátterében a stressz hatására termelődő glükokortikoid hormonok állnak, melyek gátolják az aromatáz enzimet, amely a hím nemi hormonokat női nemi hormonná alakítaná. Hüllőknél azonban az ilyen kísérletek ellentmondásos eredményeket adtak, kétéltűek esetében pedig még nem vizsgálták ezt a hipotézist. A kísérletünk során azt vizsgáltuk, hogy a glükokortikoid hormonok hogyan befolyásolják az erdei békák (Rana dalmatina) ivararányát. Ehhez a glükokortikoidok közé tartozó kortikoszteron hormont használtuk, amely a kétéltűek fő "stresszhormonja". Az általunk tesztelt predikció az volt, hogy a kortikoszteron szintjének az emelkedése ivarváltást okoz, és ezáltal a kezelt csoportokban hím túlsúlyos fenotípusos ivararány alakul ki. Az ebihalakat 5 kezelési csoportba osztottuk. Az oldószer kontroll csoport egyedeinek a vizébe 0,1 ml/l etanolt adagoltunk, a további 4 csoporthoz pedig különböző kortikoszteron koncentrációkat (0,01; 10; 100 és 1000 nM) állítottunk elő a kontrollal azonos mennyiségű etanolban. A hormonkezelések 6 napon át tartottak abban az időszakban, amikor az erdei békák ivari fejlődése érzékeny a környezeti körülményekre (a szabadon úszó lárvastádium elérése utáni 3. hétben), majd az átalakulás után kb. 2 hónappal, amikor az ivarmirigyek már differenciálódtak, a békák boncolásával megállapítottuk az egyedek fenotípusos ivarát az ivarmirigyek makroszkopikus megjelenése alapján. A kontroll és a kezelt csoportok között a fenotípusos ivararányt tekintve nem találtunk szignifikáns különbséget, azonban a mintaelemszám jelentősen csökkent a váratlanul magas halálozási ráta következtében, kezelési csoporttól függetlenül. Azoknál a csoportoknál, ahol 0,01 vagy 10 nM kortikoszteron koncentrációt alkalmaztunk, a hímek aránya 53-61%-ra emelkedett a kontroll csoport 44%-ához képest, és ennél a két kezelt csoportnál szignifikánsan gyakoribb rendellenességeket detektáltunk az ivarmirigyek morfológiájában. A továbbiakban genetikai ivarmeghatározás és gonádszövettani vizsgálatok segítségével fogjuk beazonosítani az ivarváltott egyedeket, ami segíthet eldönteni, hogy a kortikoszteron befolyásolja-e a kétéltűek ivari fejlődését és ezáltal az antropogén stresszorok eltorzíthatják-e a populációk ivararányát.