Biológus szekció

Több évtizednyi távollét után a szürke farkas (Canis lupus L., 1758) a 21. század elején rekolonizálni kezdte egykori területeit az Aggteleki és a Bükki Nemzeti Parkban. Európában az erős emberi jelenlét miatt a farkasok kénytelenek nagy területeken osztozni az emberekkel, ami konfliktusok forrása lehet. Farkas oldalról a háziállat állományok megtizedelésében, emberi oldalról pedig a farkasok elleni illegális vadászatban és a termékeikkel való kereskedelemben mutatkozik meg. Indirekt módon, a kutyák nem megfelelő tartásával, az emberek felelősek a hibridizációért, és ezzel az adott területen élő farkas populáció genetikai leromlásáért. Az ilyen és ehhez hasonló (bűn)cselekményeknél vizsgált kérdés, hogy az elkövető/áldozat az farkas vagy kutya, esetleg hibrid. Erre a kérdésre évtizedek óta számos genetikai kutatás próbál választ adni. Jelen kutatásomban azt vizsgálom, hogy igazságügyi alkalmazás szempontjából mely genetikai módszerek a legalkalmasabbak farkasok, kutyák, illetve hibridjeik egymástól való elkülönítésére megbízható módon.

A vizsgálatokhoz összesen 35 darab farkastól, kutya-farkas hibridtől, illetve csehszlovák farkaskutyától származó (szőr, bőr, ürülék, nyál, tisztított DNS) mintát gyűjtöttünk/kaptunk. Az összehasonlító kutya adatbázis kialakításához rendelkezésünkre álltak magyarországi kutyáktól származó tisztított DNS minták. Vizsgálatainkhoz a DNS kivonás után egyaránt alkalmaztunk uniparentális (mitokondriális kontroll régió, Y-kromoszómás mikroszatellita ill. SRY) és biparentális (autoszómás mikroszatellita) markereket, melyeket PCR technikával sokszorosítottunk fel. A kontroll régió szekvencia analízissel kapott pontmutációs mintázata alapján meghatároztuk a kérdéses kutya és farkas egyedek haplotípusát, majd a PoPART programmal analizáltuk az eredményeket. A multiplex formában, fluoreszcensen jelölt primerekkel sokszorosított mikroszatellita markereket kapilláris elektroforézissel detektáltuk. A kimutatott allélekből felállított genetikai profilokat a Structure 2.3.4 programmal bayesi csoportosítással analizáltuk.

A vizsgált farkas és kutyamintákból sikerült a mitokondriális kontroll régió alapján a haplotípust meghatározni − melyeket feltöltöttünk a GenBank adatbázisába −, és nem találtunk azonos pontmutációs mintázatot kutyák és farkasok között. A nukleáris markerek analízise nem minden esetben járt sikerrel, mivel sok esetben csak kis mennyiségű, degradált biológiai minta állt rendelkezésre, illetve az Y kromoszómás markerek esetén a vizsgálati módszer korlátozó tényezőinek. A kimutatott mikroszatellita alléleloszlások alapján szintén különbség mutatkozott a farkas- és kutyaállományok között.

Összességében eddigi eredményeink is alátámasztják annak lehetőségét, hogy nagyszámú genetikai marker párhuzamos vizsgálatával − melyek megfelelnek az igazságügyi célú alkalmazás kritériumrendszerének −, kellő statisztikai valószínűséggel alátámasztható egy kérdéses eredetű minta alfaj szintű besorolása.