Biológus szekció

A kelési diszperzió, azaz a kikelési helyről az első szaporodási helyre történő átmozgás lehetőséget ad a beltenyésztettség elkerülésére, a rokonok közötti versengés csökkentésére és a kedvezőbb területek megtalálására. A fajok és populációk kelési diszperziós mintázatára számos környezeti és egyedi tényező lehet hatással. Az egyedek kelési és a szaporodási helye közötti nyomon követésének nehézsége és a jelenséget befolyásoló sokféle tényező bonyolulttá teszi a diszperzió vizsgálatát, azonban az így nyert információk nagyon hasznosak a fajvédelmi programok számára.

Magyarországon az 1980-as évek végén 15-25 parlagi sas (Aquila heliaca) pár költött, az állomány azóta megtöbbszöröződött. A populáció kis egyedszámról történő gyors növekedése miatt várható magas beltenyésztettség azonban nem volt kimutatható, ami valamilyen rokonelkerülési mechanizmus, például ivarfüggő kelési diszperzió meglétére enged következtetni. Kutatásunkban a diszperziós távolság ilyen jellegű ivarfüggését, valamint a territórium helyzetének esetleges befolyásoló hatását vizsgáltuk.

537 parlagi sas fióka és 223 költő madár kilenc mikroszatellita lókuszon alapuló egyedi azonosítását és molekuláris ivarhatározását végeztük el 2011-2016 között gyűrűzött fiókáktól származó és 2014-2019 között költő egyedektől gyűjtött tollakból, majd megkerestük a két korcsoportban egyező genotípusú egyedeket. A fészekkoordináták alapján kiszámoltuk a diszperziós távolságokat, és megállapítottuk az egyes fészkek körüli lokális denzitást az adott fészek körüli azévi legközelebbi szomszéd távolságok (NND) mediánjának kétszeresével húzott körben található fészkek száma alapján.

Az egyedi azonosítás során 460 fiókát (222 hím, 238 tojó) és 209 költő egyedet (62 hím, 147 tojó) azonosítottunk legalább nyolc mikroszatellita lókuszon, fióka és költő egyed között teljes egyezést 30 esetben (8 hím, 22 tojó) találtunk. A kelési diszperzió mediánja hímek esetében 30,36 km (SD = 13,27 km), tojóknál 46,50 km (SD = 55,90 km) volt. A költő egyedek fészkei körüli denzitás csökkenést mutatott a kelési helyükhöz képest. A fióka-, illetve felnőttkori denzitás, valamint az ivar diszperzióra gyakorolt hatása sem bizonyult szignifikánsnak.

A fiókáknál megfigyelt 1:1 ivararány költő madaraknál erősen eltolódott a tojók irányába (1:2,3), amit magyaráz a fészek közelében kevesebbet tartózkodó hímek tollainak kisebb megtalálási valószínűsége. A hímek és tojók diszperziós távolságának eloszlása különbözött, ami a két ivar eltérő diszperziós stratégiájára, a kelési és költési hely denzitása között megfigyelhető csökkenő tendencia pedig negatív denzitásfüggésre utalhat. A statisztikai elemzést nehezítette a kevés fióka-költő egyezés, amit a szigorú azonossági feltételeken kívül a fiókák elvándorlása, vagy párba állásának esetleges alacsony sikere magyarázhat. Emiatt a továbbiakban fontos lenne bővebb markerkészlettel, valamint a kirepült fiókák mortalitását és költési sikerét figyelembe véve folytatni a vizsgálatot.