Szekciók

• Alaptudományi előadások: Tolnay terem
• Alkalmazott tudományi előadások: Aula

Vizsgálataink során az Állatorvostudományi Egyetem hallgatói között végeztünk a kiégés szindrómával kapcsolatos kutatásokat, mely egy nagyobb, a magyar állatorvosok mentálhigiéniai állapotát felmérő kutatássorozat része. Célunk az volt, hogy felmérjük, hogyan változik a diákok hozzáállása az tanulmányaikhoz, az őket körülvevő emberekhez és önmagukhoz. A feldolgozott online kérdőív, melyet 353-an töltöttek ki, 81 kérdésből állt, ebből összesen 15-öt használtunk fel. Az eldöntendő kérdésekre kapott válaszokat kétoldali Cochran-Armitage teszttel vizsgáltuk, a többi kérdésnél pedig Kendall-féle tau rangkorrelációs együtthatót számoltunk. A kérdéseket tematika alapján öt csoportba osztottuk, melyek a következők voltak: „Motiváció az egyetemi tanulmányok tükrében”, „A követelmények következtében létrejött (érzelmi) kimerülés”, „Deperszonalizáció, távolságtartás és cinizmus a tanulmányokkal kapcsolatban”, „Teljesítménycsökkenés és inkompetencia érzése” és „Feszültségoldó módszerek, megküzdési stratégiák”. Ez a felosztás követi a szakirodalomban is használt három dimenziós felosztási rendszert.

Eredményeink alapján kijelenthetjük, hogy a hallgatók az évek során előrehaladva egyre jelentősebb mértékben mutatnak kiégésre utaló jeleket. A család által biztosított támogatás csökkent, az egyetemi közösséghez fűződő érzelmek és az emberekhez való hozzáállás egyre negatívabb értékeket mutatott évről évre. A feldolgozott válaszok alapján a diákoknak a mindennapi teendők elvégzéséhez egyre kevesebb energiájuk van, odafigyelő képességük az évek múltával romlik, egyre kevesebb idejük jut saját magukra. A magasabb évfolyamokba járó diákoknak évről évre nagyobb hányada választana más tanulmányokat, ha az éppen „akkori” eszével dönthetne és a jelentős részük korábban már komolyan fontolóra is vette, hogy egyetemet vált. Ezzel párhuzamosan nőtt azoknak a száma, akik nem ajánlanák ismerőseiknek ezt a képzést. A felsősök közül egyre többen érzik úgy, nincs kellőképpen biztosítva a jövőjük, a különféle terápiákat igénybe vevők száma pedig ezzel együtt folyamatosan nő.

Kijelenthető, hogy az állatorvostan-hallgatók között nem elhanyagolható mértékben megfigyelhetők a kiégés szindróma különböző stádiumai, és ez a képzésben eltöltött évek múlásával egyértelműen romló tendenciát mutat. Ezek az eredmények rámutattak, hogy nagy szükség lenne különféle prevenciós programok bevezetésére, akár már az egyetem első éveitől kezdve. Ezek segítséget nyújthatnak a hallgatóknak a mentális egészségük megőrzésében nem csak az itt eltöltött évek során, hanem a későbbiekben is, felelősségteljes munkát végző állatorvosként, a kihívásokkal teli gyógyító munka során egyaránt.