Szekciók

• Alaptudományi előadások: Tolnay terem
• Alkalmazott tudományi előadások: Aula

A tengerimalac (Cavia porcellus) az egyik legelterjedtebb egzotikus társállatként tartott faj, betegségeik közül az urolithiasis kiemelt jelentőséggel bír. A munkánk során a húgykövek kialakulásának okait kutattuk, kiemelt figyelmet fordítva a táplálkozásra és a vízfelvételre. A kutatásunk két részre osztható. A felmérés egyik része egy 42 kérdésből álló kérdőív, mely témája az állatok tartási, takarmányozási körülményei, illetve urolithiasissal való érintettsége. A szénatípusok és az etetett zöldségfélék csoportosításra kerültek kalciumtartalmuk figyelembevételével, mivel a magas bevitel urolithiasisra hajlamosító tényezőnek számít. A kutatás másik része az Állatorvostudományi Egyetem egzotikus szakrendelése alatt történt vizeletgyűjtés, majd a 62 minta kémhatásának mérése történt speciális pH indikátor papírral. Felméréseink alapján magas urolithiasis előfordulási arányt mértünk, ez felveti a tartás és takarmányozási problémák, illetve a genetikai prediszpozíció lehetőségét a hazai populáción belül.

Statisztikai analízisünk során a táplálkozási adatok közül nem találtunk szignifikáns összefüggést az etetett táp mennyisége, a zöldségfogyasztása, a zöldség kalciumtartalma, illetve a vizelet pH értéke és az urolithiasis között. Mérhetően, de nem szignifikánsan több vizet vettek fel azok az állatok, amelyeknél nem volt urolithiasis diagnosztizálva.

Szignifikáns összefüggéseket találtunk az állatok életkora, a vízfelvétel módja és az etetett széna kalciumtartalma és az urolithiasis között. Eredményeink alapján az etetett széna típusa kevésbé függ össze az uroltihok kialakulásával. Magas kalciumtartalmú széna etetésekor egy esetben sem alakult ki, míg alacsony kalciumtartalmú szénák etetése ellenére magas aránnyal alakult ki urolith a vizsgált populációban. Azon állatok körében nagyobb eséllyel alakult ki urolithiasis, melyek csak tálkából kapnak vizet, összehasonlítva az önitatóval rendelkező tengerimalacokkal. A legmagasabb vízfelvétel abban az esetben fordult elő, amikor önitató és tálka is rendelkezésre állt, kevesebb folyadékot vettek fel azok, akiknek csak önitató volt felkínálva. Nagyságrendileg fele annyi vizet vettek fel azok az állatok, melyek csak tálkában kaptak vizet, azokhoz képest, akiknek tálka és önitató is rendelkezésükre állt. Eredményeink alapján a golyós önitatóból és emellett tálkából történő víz felkínálását ajánljuk az urolithiasis megelőzése céljából a tengerimalacok számára, kihasználva az itatók környezetgazdagításban betöltött szerepét.