|
|||||||||||||||
|
Home
» Állatorvos szekciók
Állatorvos szekciókSomosi Szabolcs VI. évfolyam Állatorvostudományi Egyetem, Élelmiszerhigiéniai Tanszék Témavezető: Dr. Búza László Magyarországon 2023. második féléve és 2024. első féléve közt végzett kutatásunk célja az volt, hogy bebizonyítsuk, hogy a TN Duroc utódok vonalspecifikus takarmányozás mellett a legtöbb termelési mutatóban és a húsminőségi mutatóban meghaladják versenytársaikat. Külföldön, ahol a TN Duroc kanok évek óta állnak termelésben és az utódok a számukra megfelelő takarmányozást kapják, az előző tételmondatunk igazolható. Szerettük volna ugyanezt Magyarországon is bebizonyítani. Sajnos a vonalspecifikus takarmányozás bevezetésére egyik telep sem volt hajlandó, azonban így is össze tudtuk mérni azonos körülmények között a TN Duroc és versenytárs utódok teljesítményét. A TN Duroc legfontosabb tenyészcéljai közé tartozik a robusztusság növelése, a hízók hatékony teljesítménye a hizlaldán, a húsminőségi mutatók, a carcass-kihozatal és az alomméretre gyakorolt hatás. Ezeknek a tenyészcéloknak megfelelően kijelenthető, hogy a fiaztatói fázisban a vizsgálatunkban bizonyítottnak látszik a TN Duroc apaállatok pozitív hatása az alomméretre, nagyobb növekedési eréllyel rendelkeznek, és robusztusságban is fölülmúlják az egyéb genetikákat, hiszen kisebb az elhullási százalék. A battérián szintén megőrzik a nagyobb növekedési erélyüket, jobb napi súlygyarapodási és fajlagos takarmányértékesítési értékekről tudok beszámolni. A hizlaldai fázist értékelve A TN Duroc alulmarad a versenytárs genetikával szemben a napi súlygyarapodásban. A vágóhídon pedig vegyes eredményeket lehet összegezni, hiszen a kevesebb vágáskori kieső (elkobzott állati részek) és a kissé magasabb (de nem szignifikáns) színhús-százalék a versenytárs genetika mellet szól. Ugyanakkor jelen vizsgálatban a TN Duroc utódok nagyobb karajátmérővel és kisebb szalonnavastagsággal rendelkeztek a vágóhídi mérések során. Ahhoz, hogy a hizlalási fázis alatti kedvezőbb takarmányhasznosítást és nagyobb napi súlygyarapodást, valamint a húsminőségi mutatókban elért kedvezőbb eredményeket bizonyítani tudjuk, szükség lenne TN Duroc specifikus takarmány mellett is összevetni a különböző genetikákat. Összegzésképpen elmondható, hogy célkitűzésünket részben elértük, bizonyítottuk, hogy azonos, de nem a TN Duroc számára kedvező körülmények között is számos termelési és húsminőségi mutatóban a TN Duroc fölül tudja múlni versenytársait. Előadások listája A TDK konferencia online absztraktfüzete megtekinthető itt. |