Tudományos Diákkör    
 
 
Felhívás
Meghívó 2024.
» Állatorvos szekciók
TDK zsűri
Biológus szekció
Díjak
Díjazottak
Fényképalbumok
Archívum
Szabályzat
Home » Állatorvos szekciók

Állatorvos szekciók

Telocyták vizsgálata egészséges lovak szívében
Mészáros Gyula Károly V. évfolyam
Állatorvostudományi Egyetem, Anatómiai és Szövettani Tanszék
Témavezető: Dr. Kovács Szilvia

Absztrakt:

A modern kardiológia egyik fő kihívása a különböző szívbetegségek következtében jelentkező morfológiai vagy funkcionális elváltozások regenerációja, amelyre az őssejtalapú terápiák kutatásával próbálnak megoldást találni. A kardiológiai őssejtkutatásokhoz kapcsolódik a 2005-ben Popescu és munkatársai által leírt telocyta sejtpopuláció vizsgálata is.

2010-ig ezeket a sejteket Cajal-féle interstitialis sejteknek nevezték a megegyező morfológiai és immunhisztokémiai tulajdonságaik miatt. A telocyták olyan kötőszöveti sejtek, amelyek kis sejttesttel és hosszú citoplazmanyúlványokkal, úgynevezett telopodokkal rendelkeznek. Funkciójukat tekintve szerepet játszhatnak a sejtek közötti jelátvitelben, ingerületvezetésben, az őssejtek gondozásában. Lehet mechanikai szerepük is, illetve részt vehetnek különböző immunregulációs folyamatokban. A telocyták kimutatására jelenleg az immunhisztokémiai módszerek közül a CD34, CD117, CD28, vimentin és a PDGFR‐α alkalmazható, de az előfordulást transzmissziós elektronmikroszkóppal szükséges igazolni. A sejtpopuláció jelenlétét az elmúlt években számos humán és állati szövetben igazolták. Kardiális telocytákat 2015 óta mutatnak ki különböző szívterületeken emberben, lóban és sertésben. A telocyták, morfológiai változását vagy megfogyatkozását leírták szívinfarktusban, szívelégtelenségben, szívamyloidosisban és különböző aritmiákban szenvedő humán betegekben. A lovakban előforduló telocyták jelenlétét jelenleg különböző inak és a tüdővénák területén igazolták Kutatásunk célja, hogy igazoljuk a lovak szívében előforduló telocyták jelenlétét a szív különböző részein, különös tekintettel a betegségek által gyakran érintett területekre.

A humán kutatások során használt immunhisztokémiai jelölések közül a vimentin jelölést sikeresen elvégeztük lovon. Az elektronmikroszkópos vizsgálatokat két egészséges ló szívén végeztük el, melyek más, nem toxikus megbetegedés miatt kerültek végleges elaltatásra. A mintavétel közvetlen az eutanázia után történik. A vizsgálandó területek kimetszését a szívüregek fali és sövényi részeinek különböző magasságából, a szívfülcsék területeiről, a mitralis és tricuspidalis, illetve a semilunaris billentyűkből és a szív ingerképző és ingerületvezető rendszerének képleteiből vettük. A különböző szívterületekről vett mintákat a megfelelő fixálás és előkészítés után transzmissziós elektronmikroszkóppal vizsgáltuk.

Vizsgálataink során a fent említett területek mindegyikén igazoltuk a telocyták jelenlétét, illetve elsőként igazoltuk lóban a telocyták és őssejtek kapcsolatát. Az eredményeink alapján megtervezhető egy nagyobb mintaszámmal dolgozó kutatás, amelyben összehasonlítható az egészséges lovakban és a különböző szívbetegségekben szenvedő lovak szívében előforduló telocyták száma és morfológiai sajátosságaik.



Előadások listája

 

A TDK konferencia online absztraktfüzete megtekinthető itt.