Tudományos Diákkör    
 
 
Felhívás
Meghívó 2024.
» Állatorvos szekciók
TDK zsűri
Biológus szekció
Díjak
Díjazottak
Fényképalbumok
Archívum
Szabályzat
Home » Állatorvos szekciók

Állatorvos szekciók

Ehet-e húst egy állatvédő?
Schuszter Blanka Rebeka V. évfolyam
Állatorvostudományi Egyetem, Állattenyésztési, Takarmányozástani és Laborállat-tudományi Tanszék
Témavezetők: Dr. Fodor Kinga, Bozsó Dorottya

Absztrakt:

Az Állatorvostudományi Egyetem Laborállattudományi és Állatvédelmi Tanszékén végzett kutatásom során elsőéves állatorvostanhallgatókat kérdeztünk húsfogyasztási szokásaikról a húsevés és az állatvédelem összefüggésében. Az online elérhető kérdőívet összesen 90 magyar, 137 angol-, és 80 német nyelvű képzésben részt vevő hallgató töltötte ki. Vizsgálataink során azt is szerettük volna megtudni, hogy a világ különböző országaiból, kultúrcsoportjaiból és vallási környezetéből érkező hallgatók között mennyire eltérő a húsevéshez való hozzáállás.

Eredményeink alapján az egyetemisták többsége fogyaszt húst, ez az arány a német nyelvű képzésben részt vevőknél 52,5%, az angoloknál és a magyaroknál 74,4% és 70,8%. A legnagyobb mennyiségben csirkét fogyasztanak (minden csoportnál több, mint 90% arányban), ugyanakkor jelentős volt azok száma is, akik fontolgatják a jövőben a növényi alapú étrendre való áttérést. A kizárólag növényi étrendet követők száma a magyaroknál 2,2%-, az angoloknál 5,8%, a németeknél pedig 7,5%, és közülük senki nem jelezte, hogy bármikor is tervezné a húsevésre való visszatérést. A húsmentes étkezés okaként minden csoport elsősorban az állatvédelmet jelölte meg, és többnyire 1-5 éve élnek kizárólag növényi étrenden. Érdekes adat, hogy a német nyelvű képzésben részt vevő kitöltők 25%-a állatkínzásnak tartja a húsfogyasztást. A húst nem, de más állati eredetű terméket fogyasztó magyar és angol hallgatók a tojást, a németek pedig a mézet jelölték meg, mint leggyakrabban választott élelmiszer. Érdekes ellentét mutatkozott abban, amit a húst fogyasztók és a növényi alapú étrendet követők véleményeznek egymásról. Eredményeink alapján a kitöltők túlnyomó többsége személyes döntésnek tartja, hogy milyen étrendet követ, ugyanakkor a húst fogyasztók körében arányaiban többen jelölték, hogy a sajátjukkal ellentétes irányzatot helytelennek tartják. A társállatok táplálása kapcsán nem volt jelentős eltérés a válaszadók között az alapján, hogy fogyaszt-e húst, vagy nem. A többség helytelen gyakorlatnak tartotta, ha valaki a ragadozó háziállatát (kutya, macska) kizárólag növényi eredetű táplálékkal eteti.

Felmérésünkkel a húsevés és az állatvédelem kapcsolatának csak egy szegmensét vizsgáltuk, a téma alaposabb kibontásához egyéb szempontok (divatdiéták, vallási megfontolások stb.) figyelembevételére, és rákérdezésére is szükség lenne, amely egy következő, jövőbeli kutatás témája lehet.



Előadások listája

 

A TDK konferencia online absztraktfüzete megtekinthető itt.