Szekciók

A kullancsok (Acari: Ixodidae) a kórokozók fő vektorainak számítanak a mérsékelt éghajlati övezetben, beleértve Európa nagy részét az északi féltekén. Ebben az összefüggésben Közép-Európa városait sokszor tanulmányozták, de főként olyan élőhelyeket, mint a rekreációs területek vagy erdők, parkok és temetők. Tudomásunk szerint azonban nincsenek olyan tanulmányok, amelyek a városi mocsarakban vagy azok környékén élő kullancsok populációit vizsgálnák, részben azért, mert az ilyen élőhelyek ritkák. A jelen tanulmány célja az volt, hogy kullancsokat gyűjtsünk egy közép-európai város mocsári biotóp növényzetéből. Egy év alatt 1960 kullancsot gyűjtöttünk. A kullancsok többsége Ixodes ricinus (n=1037) volt, majd sorrendben a Dermacentor reticulatus (n=610) és Haemaphysalis concinna (n=313) következett. Az I. ricinus és a D. reticulatus az év mindkét felében aktív volt, míg a H. concinna csak április és június között folytatta gazdakeresését a növényzeten. A D. reticulatus a nádas szélén volt túlsúlyban, míg az I. ricinus és a H. concinna szignifikánsan gyakoribb volt a két erdős élőhelyen. Harminchárom D. reticulatus citokróm c-oxidáz, I. alegység (cox1) gén molekuláris elemzése kimutatta, hogy egy kivételével mindegyik kullancsnak sorozatos mutációi voltak a gén 129 bp hosszú szakaszán. A 16S rRNS génben csak két D. reticulatus haplotípust ismertünk fel, míg az I. ricinus példányok esetében tizenegyet. Az előző fejlődési stádiumból megmaradt, táplálék eredetű DNS kimutatása alapján a következő gazdákat állapítottuk meg: két városi madárfajt, a kutyát, a vörösrókát, az eurázsiai cickányt, a vaddisznót, a csirkét és az embert. A D. reticulatus és I. ricinus példányokból kimutattuk az Ehrlichia muris DNS-ét, amely egy fontos zoonótikus kórokozó. A rickettsiák közül a Rickettsia conorii subsp. raoultii-t a vizsgált D. reticulatus példányok 13%-ában azonosítottuk. Az I. ricinus esetében a Rickettsia helvetica, a Borrelia lusitaniae és a Borrelia afzelii (az utóbbi kettő a Lyme-kórt okozza) DNS-e volt a leggyakoribb. A piroplazmák közül a Babesia microti prevalenciája nagyon magas, 36% volt az I. ricinus-ban. Az egyik kiemelkedő eredmény a D. reticulatus cox1 génjében bekövetkezett, példátlan mutációs sorozat volt, amely a 16S rRNA génben nem fordult elő. Ebben az összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy a mocsaras biotóp egy nemzetközi repülőtér kifutópályája mellett található, és a kerozin égése során keletkező vegyi anyagok hozzájárulhattak a terület környezeti szennyeződéséhez, valószínűleg beleértve a nitrogénszármazékokat is, amelyek DNS-károsodást okozva mutációkat idézhetnek elő. Ez az első jelentés E. muris előfordulásáról egy közép-európai városi biotópban. Tudomásunk szerint hasonlóan magas helyi prevalenciát B. microti esetében csak észak-amerikai kullancsoknál jelentettek, ahol ez a piroplazma felelős a legtöbb emberi babesiosis esetért.