Szekciók

A művesekezelés indikációi állatorvoslásban a súlyos fokú akut vesekárosodások (AKI), illetve bizonyos intoxikációk kezelése. Tanulmányunk célja az Állatorvostudományi Egyetem Kisállatklinikáján 2024 augusztusa és 2026 augusztusa között hemodialízis-kezelésben részesült kutyák klinikai jellemzőinek, hemodialízis-kezelési paramétereinek, komplikációinak és kimenetelének elemzése volt.

A vizsgálatban 13 kutya összesen 42 intermittáló hemodialízis-kezelését elemeztük. A kezelések vagy intermittáló hemodialízis platformon történtek (Fresenius CorDiax 5008) (9 kutya 35 kezlése), vagy folyamatos vesepótló platformon (Fresenius MultiFiltrate) (4 kutya 7 kezelése). 12 kutya súlyos AKI miatt kapott kezelést, míg 1 kutyánál a kezelés célja etilén-glikol eltávolítása volt az érpályából, röviddel a méreganyag felvétele után. Értékeltük a felvételkori és a hospitalizáció során mért klinikai és laboratóriumi paramétereket, a dialíziskezelések jellemzőit, komplikációit, a kiegészítő kezeléseket, a diagnózisokat és a kimeneteleket. A legfontosabb paramétereket a túlélő és nem-túlélő csoportok között is összehasonlítottuk. Felvételkor a kutyák 46,15%-a anuriás, 23,08%-a oliguriás, 23,08%-a polyuriás volt, míg 7,69%-uk vizeletprodukciója fiziológiás volt. A leggyakoribb klinikai tünetek a levertség és étvágytalanság (92,31%), a hányás (76,92%), a hasmenés (69,23%), valamint a szájüregi fekélyek és a melaena (30,77%) voltak. Az átlagos szérum kreatinin-koncentráció 1007,08 ± 507,74 µmol/L, míg a karbamid-koncentráció 59,95 ± 32,19 mmol/L volt. Hyperphosphataemia a betegek 92,31%-ában, hyperkalaemia pedig 30,77%-ában fordult elő. Kutyánként 1–9 dialíziskezelést végeztünk, egy kezelés átlagos időtartama 4,89 ± 1,60 óra volt. Az átlagos karbamid-redukciós arány 60,46 ± 11,36% volt. Túlzott alvadás az extracorporalis vérkörben az esetek 30,77%-ában, heparinizáció miatti vérzés pedig a betegek 38,46%-ában fordult elő. Vértranszfúzióra a kutyák 46,15%-ánál volt szükség. A kórházi elbocsátásig számított túlélési arány 53,85% volt, míg a betegek 46,15%-a az elbocsátást követő 30. napon is életben volt. A túlélők 66,67%-ánál krónikus vesebetegség alakult ki. A túlélők és nem túlélők között egyedül az anuria időtartama mutatott szignifikáns különbséget: ez a túlélőkben szignifikánsan rövidebb volt (0,29 ± 0,49 nap), mint a nem-túlélőkben (9,83 ± 8,04 nap; p=0,033). A túlélési arány a fertőző betegségekben szenvedő kutyák esetében volt a legmagasabb (leptospirosis, babesiosis; 100%), míg a definitív diagnózis nélküli esetekben a legalacsonyabb (37,5%).

Összességében a jelen vizsgálatban megfigyelt klinikai jellemzők, a dialíziskezelések hatékonysága és a kezelések kimenetele összehangban voltak a korábbi tanulmányokban közölt eredményekhez.