Szekciók

A kétéltűek a leginkább veszélyeztetettek a gerincesek között, ezért tudományos vizsgálatuk alapvető fontosságú a hatékony természetvédelmi stratégiák kidolgozásához. Korábbi komparatív vizsgálatok több olyan tényezőt is azonosítottak, amelyek hozzájárulhatnak a kétéltűek veszélyezettségéhez, például a testméret, mikroélőhely preferencia, elterjedési terület vagy az emberi behatás. Ezek a kutatások azonban több esetben is figyelmen kívül hagyták a fajok filogenetikai függőségét, vagy potenciálisan fontos magyarázó változókat. Ezért ebben kutatásban filogenetikai komparatív módszerek alkalmazásával azt vizsgáltam, hogy a szaporodási stratégiák és az ökológiai igények miként befolyásolják a békák (Anura) és a farkos kétéltűek (Caudata) veszélyeztetettségi státuszát. Feltételeztem, hogy a niche-szélesség, az élőhelytípus, valamint a szaporodási és fejlődési mód meghatározó szerepet játszik a fajok sebezhetőségében. Az IUCN Vörös Lista és AmphibiaWeb adatbázisokból, továbbá elsődleges irodalmi forrásokból gyűjtöttem információkat a veszélyeztetettségi státuszról, a populációs trendekről, az élőhelyhasználatról, az elterjedésről és a szaporodási jellemzőkről (például fekunditás, peteméret, fejlődési mód, utódgondozás formája és hossza). Eredményeim szerint mindkét rendben a generalista fajok kevésbé veszélyeztetettek, mint az élőhelyspecialisták. Továbbá a szárazföldön szaporodó vagy petéző kétéltűek kevésbé veszélyeztetett, mint a vízhez kötött szaporodású fajok. Ugyanakkor más tényezők hatása az egyes rendek között eltérőnek bizonyult. A farkos kétéltűeknél az erdős élőhelyeken előforduló fajok kevésbé fenyegetettek, mint az erdőket elkerülőek. Emellett az inváziós fajok terjedése fokozza az érintett fajok kihalási kockázatát. A békák esetében a zúgókhoz, gyors folyású vizekhez köthető fajok veszélyezettebbek, mint más mikroélőhelyeket elfoglalóak. Emellett a békák közül azok a fajok, amelyek hosszan tartó, összetett gondozást nyújtanak (például táplálják utódaikat), szintén nagyobb veszélyben vannak. A két rend közötti eltérések valószínűleg különböző szaporodási, terjedési, és életmódbeli különbségekben keresendőek. Az adathiányos fajok magas aránya további aggodalomra ad okot, mivel komoly tudáshiányra utal. Eredményeim hozzájárulnak a kihalási kockázatot leginkább meghatározó fejlődéstani és ökológiai tényezők azonosításához, és elősegíthetik a természetvédelmi prioritások meghatározását.