Szekciók

Mind a rágcsálók, mind a rovarevő kisemlősök kulcsfontosságú szerepet játszanak a kullancsok által terjesztett betegségek járványtanában, mivel ubikviter előfordulásúak, a kullancsok – különösen a lárvák és nimfák – gazdáiként szolgálnak, valamint jelentős a kullancs közvetítette kórokozók rezervoárjaiként betöltött szerepük. Munkánk célja e jelenség vizsgálata volt, a Közép-Svédországban található Grimsö Vadvédelmi Kutatóközpont által 2014 és 2024 között kisemlősökről gyűjtött Ixodes ricinus és Ixodes trianguliceps példányok felhasználásával. Összesen 678 kullancsot vizsgáltunk meg, amelyeket 132, hét különböző fajhoz tartozó kisemlősről gyűjtöttek. A kiválasztás alapja az volt, hogy az állatokon mind az I. ricinus, mind az I. trianguliceps jelen volt. Valamennyi gazdafajnál a lárvák domináltak. Az I. trianguliceps lárvák esetében szignifikánsan magasabb arányt figyeltünk meg ősszel (94%), mint tavasszal (6%), szemben az I. ricinus lárvák arányával (ősz: 80%, tavasz: 20%). A fertőzöttség intenzitása jelentősen magasabb volt az I. ricinus, mint az I. trianguliceps lárvák esetében. A molekuláris filogenetikai vizsgálatok során az I. trianguliceps svéd cox1 haplotípusai az Egyesült Királyságból származó haplotípusokkal alkottak közös csoportot, ugyanakkor elkülönültek az orosz izolátumoktól. A Babesia microti (nem zoonotikus müncheni törzs) jelenlétét három kullancsban mutattuk ki: két I. ricinus lárvában és egy nőstény I. trianguliceps példányban erdei pocokról (Clethrionomys glareolus). A zoonotikus Babesia venatorum DNS-e kimutatható volt két I. ricinus lárvában és egy nimfában (erdei pockokról), valamint ugyanezen kullancsfaj egy lárvájában, amely erdei cickányról (Sorex araneus) származott. Tizenkét kullancs – mindegyik I. ricinus (egy nimfa és 11 lárva) – bizonyult Borrelia-pozitívnak. A borreliával fertőzött lárvák 10 olyan gazdaegyedről származtak, amelyekről az összes vizsgált I. trianguliceps példány PCR- negatív volt borreliákra. Szekvenálással a Borrelia afzelii hét genetikai variánsát azonosítottuk, amelyek filogenetikailag nem a gazdafajuk szerint csoportosultak. Összességében elmondható, hogy az I. trianguliceps cox1-haplotípusainak földrajzi mintázata összefüggésben állhatott a génáramlással, tehát az Egyesült Királyság és Skandinávia közötti, az érintett gazdafajok közvetítésével megvalósuló történelmi földrajzi kapcsolattal. Míg a B. microti müncheni törzsét kimutattuk a kevésbé jelentős vektornak számító I. ricinus esetében, addig a B. venatorum és a B. afzelii jelenlétét nem igazoltuk a vektornak nem minősülő I. trianguliceps példányokban. Eredményeink szerint kisemlősök körében a borreliák és a zoonózist okozó babesiák enzootikus ciklusának fenntartásában az I. ricinus járványtani szerepe jelentősebb, mint az I. trianguliceps fajé.