|
||||
Home
» Archívum
» 2012. TDK
2012. évi TDK konferenciaHegedűs Petra V. évfolyam SzIE, Állatorvos-tudományi Kar, Állattenyésztési, Takarmányozástani és Laborállat-tudományi Intézet Témavezető: Dr. Hetényi Nikoletta Kereskedelmi forgalomban egyre nagyobb számban kaphatóak hüllőknek szánt takarmány kiegészítők, amelyek sok esetben nem felelnek meg az állatok igényeinek, így alkalmazásukkal nem lehet elkerülni a hiánybetegségek kialakulását. A kísérlet célja volt, hogy meghatározzuk két termék („A” és „B”) hosszú távú hatását görög teknősök növekedésére és egészségi állapotára. Az „A” termék általános hüllővitamin, míg a „B” terméket kifejezetten növényevő fajoknak ajánlja a gyártó. Olyan kísérleti körülményeket alakítottunk ki, amelyek megfelelnek az állatok igényeinek és bármely állattartó számára megvalósíthatóak. Mivel a két termék vitamintartalma jelentős mértékben eltért (pl.: „A”-ban 50 000 NE/kg, “B”-ben 2000 NE/kg D3-vitamin) vizsgáltuk, hogy melyik felel meg jobban a teknősök igényeinek. Az 1 hónapos korban érkezett 12 görög teknőst (Testudo hermanni) két csoportra osztottuk (A és B). Az állatokat naponta ettük, takarmányuk döntően kétszíkű növényekből állt, amit reszelt zöldség-gyümölcs keverék egészített ki. A két kiegészítőt naponta biztosítottuk a gyártó által ajánlott mennyiségben. A teknősök testsúlyát és páncélméreteit (has- és hátpáncél hossza, magasság, szélesség) hetente mértük 12 hónapon át. A B jelű állatok testsúlygyarapodása nagyobb volt (p=0,0446), mint az A-csoport tagjaié. A két csoport növekedési görbéje szignifikáns különbséget (p=0,0258) mutatott. Az „A”-kiegészítővel etetett teknősök páncélja erős és egészséges volt, míg a másik kezelés hatására − a kialakulófélben lévő metabolikus csontbetegség első jeleként − rugalmas páncél alakult ki. Közülük háromnál (B/1,4,5) a hát- és haspáncél is érintett volt, a másik háromnál (B/2,3,6) pedig csak a haspáncél. A B-csoport állatainál jelentkező enyhe metabolikus csontbetegség (rugalmas, meggyengült páncél), folyamatos javulást mutatott a kísérlet vége után, amikor ezen csoport teknősei is az „A”- terméket kapták. Egy csupán 6 hónapig tartó vizsgálat során nem észleltünk volna különbséget a két termék hatása között. Mindezek miatt hasonló témájú kísérleteknél hosszú távú (12-18 hónap) megfigyelés javasolható. Teknőseinknél nem alakultak ki a súlyosabb fokú metabolikus csontbetegségnél jelentkező tünetek (pl.: étvágytalanság, inaktivitás) egyike sem, ezért a hiánybetegséget egy átlagos állattartó nem észlelte volna időben. A metabolikus csontbetegség megelőzésére olyan termék napi használata javasolt, ami 150 g/kg kalciumot és 50.000 NE/kg D3-vitamint tartalmaz. A többi vitamin napi rendszerességgel történő, nagy mennyiségű alkalmazása tapasztalataink alapján hátrányos, ugyanis fokozott súlygyarapodáshoz, és következésképpen a tápanyagok (pl.: Ca, D3-vitamin) megnövekedett igényhez vezet. Összességében olyan takarmány-kiegészítőt válasszunk szárazföldi teknősöknek, amely összetétele megegyezik az „A”-termékkel vagy ahhoz közel áll. Előadások listája |