2014. évi TDK konferencia

A nem-szteroid gyulladáscsökkentők mind humán-, mind állatorvoslásban gyakran alkalmazott gyógyszerek. Emlős fajokban a mellékhatásaik jelentős része ismert, és számos tanulmány foglalkozott a gyógyszercsoport lehetséges toxikus hatásaival. A különböző madárfajokban azonban a készítmények biztonságos használatáról és az eltérő faji érzékenységről kevés tapasztalat áll rendelkezésre. Ez indokolta kísérletünket amelyben, házityúkban és galambban hasonlítottuk össze a diclofenac és az acetil-szalicilsav vesekárosító hatását. Kísérletünk célja, hogy feltárjuk, a faji érzékenység hogyan befolyásolja a két, gyakorlatban is használt, NSAID hatóanyag vesekárosító hatását. A vizsgálatunk egy hetes akklimatizációs időből és a 3 napos kezelési periódusból állt, amelyet 16, öthetes brojlercsirkén és ugyan ennyi 3-12 hónapos postagalambon végeztünk. Az egyedeket 4-4 csoportra osztottuk; a kezeletlen kontroll mellett, kis dózisú (5 mg/ttkg) és nagy dózisú (50 mg/ttkg) diclofenacot, illetve acetil-szalicilsavat (50 mg/ttkg) alkalmaztunk. A kezelést megelőző nap és a kezelési napokon a madarakat, hajlamosító faktorként, részlegesen szomjaztattuk. A diclofenac mindkét dózisának alkalmazása súlyos következményekkel járt. A házityúk esetében, az egyedek többsége már az első, illetve második kezelési nap után elpusztult. Az elhullott egyedek esetében a halál oka súlyos zsigeri köszvény volt. A galambok a diclofenac kis dózisát, illetve mindkét faj egyedei az acetil-szalicilsavat jól tolerálták. A harmadik kezelést követő 24 óra elteltével a túlélő madaraktól vérmintát vettünk a biokémiai vizsgálathoz, majd az egyedeket kíméletes módon elaltattuk, és boncolást végeztünk. A kórszövettani elemzéshez valamennyi egyed veséjéből mintát vettünk. A kórszövettani metszetek felhasználásával necrotikus-indexet számítottunk, hogy összehasonlíthassuk az elváltozások mértékét, pontosabb képet kapva ezzel a két hatóanyag vesekárosító hatásáról.