2014. évi TDK konferencia

A Pseudomonas aeruginosa – mint a külső hallójárat-gyulladás és a gennyes bőrgyulladás fontos kórokozója – gyakran okoz komoly problémát az állatorvosi gyakorlatban, elsősorban a bőrgyógyászat területén. Az állatgyógyászatban használt antibiotikumok többségére rezisztens baktérium által okozott kórképek kezelése egyre nagyobb kihívást jelent az állatorvos számára. A multirezisztencia gyakorisága mellett a mikroba – egy bizonyos populáció-sűrűség elérésénél – biofilm képzésére is képes, ami nehezíti a fenti kórképek sikeres gyógykezelését.

Kutatásunk célja olyan hatóanyagok keresése volt, amelyek képesek megakadályozni a P. aeruginosa biofilmek kialakulását, illetve a már kialakult biofilmeket károsítani képesek. A három hatóanyag, amellyel vizsgálatainkat végeztük, a nyálkaoldók csoportjába tartozó N-acetilcisztein, az esszenciális aminosavak csoportjába tartozó L-triptofán és a flavonoidok csoportjába tartozó baicalein voltak. Vizsgálataink során megfigyeltük továbbá, hogy a fenti hatóanyagok a kórokozó planktonikus formáinak életképességét hogyan befolyásolják.

Vizsgálataink során megállapítottuk, hogy az egyes hatóanyagok különböző koncentrációkban hogyan képesek megakadályozni a biofilmek képződését, illetve a kialakult biofilmeket milyen mértékben károsítják. A kísérlet során 4 és 24 órás inkubációs idő után adtuk hozzá a különböző hatóanyagokat, 0,016-8 mg/L koncentrációban az N-acetil-ciszteint, 0,2-100 mg/L koncentrációban az L-triptofánt és 1,625-400 mg/L koncentrációban a baicaleint a kialakulóban levő, illetve az érett biofilmekhez, majd további 24 óra inkubáció elteltével értékeltük azokat. A biofilmek vizsgálatához kristályibolya-festést, a planktonikus formák életképességének vizsgálatához pedig MTS-formazán reakción alapuló vitális festést alkalmaztunk. Előző esetben 590 nm-es, utóbbi esetben 490 nm-es elnyelési maximumú fotometriás meghatározást végeztünk. A leghatékonyabbnak mindkét kísérleti elrendezésben az N-acetilcisztein bizonyult, amely 8 mg/L koncentrációban képes volt megakadályozni a biofilm képződését, illetve károsítani azt. A baicalein és az L-triptofán jóval kevésbé bizonyultak hatékonynak, bár az L-triptofán nagy koncentrációban képes volt gátolni a biofilmek kialakulását.

Eredményeink alapján elmondható, hogy bizonyos hatóanyagok, amelyeknek nincs kifejezett antibakteriális hatásuk, képesek lehetnek nagymértékben csökkenteni a biofilmek képződését, ezáltal elősegítve az antibiotikumok bejutását a biofilmekbe, így segítve hatásuk kifejtését a baktériumokban.