|
||||
Home
» Archívum
» 2016. TDK
2016. évi TDK konferenciaOrodán Tamás IV. évfolyam Állatorvostudományi Egyetem, Állattenyésztési, Takarmányozástani és Laborállat-tudományi Intézet Témavezető: Dr. Korbacska-Kutasi Orsolya A lovak terhelésre bekövetkező rhabdomyolysisének hátterében két fő tényező állhat. Ezek a helytelen takarmányozás és a genetikai háttérből fakadhatnak. Kísérletünkben a takarmányozási viszonyokat vizsgáltuk, koncentrálva a takarmányozási hibákból eredő E vitamin, szelén(Se) és energia hiányára, valamint az elektrolitháztartási zavarok okozta problémákra. A különböző hátterű izomrendellenességek általánosságban hasonló tüneteket produkálnak, gyakori a rigiditás és a myoglobinuria. A terhelésre bekövetkező rhabdomyolysis súlyos formája jelentkezik endémiásan az erdélyi Hargita megyében. A vizsgált területen két magasabban fekvő településen a betegség előfordulása 17-23%, miközben a szomszédos területeken 2% alatt marad. Célunk kideríteni a betegség magas előfordulási arányának okát az említett területen. A lovak 4 környező faluból, véletlenszerüen lettek kiválasztva, majd elhelyezkedésük alapján A és B csoportba sorolva. Az „A” csoportba 20 állatot vizsgáltunk a magasabban fekvő területekről, a „B” csoportban lévők az alacsonyabban fekvő területekről voltak. A takarmány helyi termelésű széna, emellett zab vagy árpa kiegészítés munkavégzés esetén. Ásványi anyag és vitamin pótlást nem kaptak. A mintavételkor egyikük sem mutatott klinikai tüneteket. A vérmintákat a v. jugularisból vettük Se és E-vitamin kimutatására. A széna, a legelőfű és a talaj ásványi anyag összetételét is vizsgáltuk. Az ásványi anyagok vizsgálatát spektrofotometriával végeztük. Az elmúlt évben az A csoportban 7, a B csoportban 1 ló mutatott tüneteket a betegségre. Szignifikáns különbség mutatkozott a magasabban fekvő területen tartott A és a lejjebbi területen élő B csoport egyedeinek vérben mért Se koncentrációja között valamint a széna ásványi anyag összetevőiben is. Kísérletünkben az A jelű csoportban a betegség előfordulása alacsony vérbeli Se koncentráció mellett is magas. B jelű csoportból egyetlen ló mutatott tüneteket a rhabdomyolysisre normál Se koncentráció mellett. A Se hiány jellemző az A jelű csoport egyedeiben. Ezt magyarázhatja a gatrointestinalis lumenbeli másodlagos komlexképződés, köszönhetően a magasabb Zn, Pb, Fe, Mn szintnek, melyek hozzájárulhattak a Se felszívódásának zavarához, hiányához. A széna Na és K szintje mindkét csoportban alacsony volt, mely szintén hozzájárulhat a tünetek kialakulásához. Az A csoportban 65% nem mutatott tüneteket, kifejezett Se hiány mellett sem. Összességében a Se hiány okozhatja a betegség megjelenésének gyakoriságát, esetlegesen a klinikai tünetek súlyosságát, valószínű azonban, hogy a betegség kialakulásában egyéb genetikai tényezők is közrejátszanak. Előadások listája |