|
||||
Home
» Archívum
» 2017. TDK
2017. évi TDK konferenciaHorváth Lívia V. évfolyam Állatorvostudományi Egyetem, Törvényszéki Állatorvostani, Jogi és Gazdaságtudományi Tanszék Témavezetők: Dr. Ózsvári László, Dr. Bendzsel Dániel A szolgáltatói és egészségügyi ágazatra jellemző elnőiesedés az állatorvosi szakmát is érinti. Kutatásom egyik része az elnőiesedés folyamatának időbeni változására irányult, amit a Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeumban található adatok feldolgozásával végeztem el. Ezen túlmenően online kérdőívvel vizsgáltam a végzett állatorvosok véleményét az elnőiesedésről, ill. a választásukat befolyásoló motivációikról, elképzeléseikről, valamint azok megvalósulásának mértékéről. A válaszokat a humán orvosoknál tapasztalt eredményekkel hasonlítottam össze. Egy másik kérdőívvel megvizsgáltam, hogy az állattulajdonosok milyen személyiségjegyeket társítanak a különböző nemű állatorvosokhoz és melyik nemet részesítik előnyben állatuk kezelőorvosának megválasztásakor. A kérdőíveket Google Forms segítségével állítottam össze és egy link segítségével tettük közzé szakmai és állattartói fórumokon a közösségi médiában (Facebook), a Hungarovet fórum honlapján, valamint a Vetmail állatorvosi levelezőlistán. Az állatorvosok és az állattulajdonosok 2017. július 18. és augusztus 14. közötti időszakban töltötték ki őket és az eredményeket Microsoft Excellel dolgoztam fel. Az állatorvosi szakon tanuló nők száma itthon a ’90-es években kezdett radikálisan emelkedni. 2004 volt az első év, amikor több nő kapta kézhez diplomáját, mint férfi. A 2012 és 2016 között diplomázóknak átlagosan 23%-a férfi. A kérdőíves felmérések eredményei azt mutatják, hogy az állatorvosok esetén ugyanúgy megjelenik a magas jövedelem erősebb motivációja a férfiaknál, mint humán orvosi körökben, ill. általában a fiatalok pályaválasztása során, ami az egyik oka lehet az állatorvosi szakma elnőiesedésének. Az elképzelésekkel összehasonlítva a megtapasztalt jövedelmi helyzetet a szakmában a férfiak nagyobb részének igazolódtak az elvárásai (50%-uknak összevetve a nők 28%-val), ami előzetes tájékozódást és korai elfordulást jelezhet az állatorvosi pályától. Ez magyarázhatja, hogy már az egyetemi jelentkezők között is kevesebb a fiú (2016-ban az állatorvosira jelentkezők 23%-a). Az állattulajdonosok 73%-a szarvasmarha, 70%-a sertés, 50%-a ló gyógyászatának ellátására csak férfi állatorvost tud elképzelni. Az állatorvosi szakma elnőiesedésének esetleges kedvezőtlen hatásai többek között egyes területeken a munkaerőhiány és a gyermekvállalási szabadságok miatti munkaerő-instabilitás, valamint a nagyobb üzleti kockázatkerülés. Ugyanakkor ez a folyamat olyan előnyökkel járhat, mint a kommunikáció javulása, a gazda-állatorvos kapcsolat bizalmasabbá válása és a nők állatokhoz való kötődése, amik a kezeléseket is megkönnyíthetik. Előadások listája |