2017. évi TDK konferencia

A mezőgazdasági és városi területekről kijutó szennyezőanyagok természetes vizekbe kerülve letális és szubletális hatásokat idézhetnek elő vadon élő állatokban, például csökkenthetik az egyedek termékenységét, valamint indukálhatnak olyan változásokat, amelyek rezisztensebbé teszik az utódokat a szennyezések káros hatásaival szemben. Ennek vizsgálatára természetes, városi és mezőgazdasági területekről fogtunk be barna varangyokat a nászidőszak kezdetén. A laboratóriumban lerakott peték vizsgálatával kiderült, hogy a három élőhelytípusból származó párok között a petezsinór tömege, valamint a termékenyülési és kelési siker nem különbözött, viszont a szennyezett helyekről származó nőstények kis petetömeg esetén is nagy zsinórtömeget értek el. Ez arra utal, hogy a peték köré több zselét termelnek ezek a nőstények, ami védelmet nyújthat a szennyező anyagokkal szemben. Ez a védelem azonban költséges lehet, mivel a szennyezett élőhelyekről származó párok ebihalainak testtömege kisebb volt, mint a természetes eredetűeké. A rezisztencia vizsgálatához a lerakott peték egy részét tiszta, más részét szennyezett vízben neveltük: a városi szennyeződést egy mesterséges ösztrogén származék, a mezőgazdasági szennyeződést egy glifozát alapú gyomirtószer reprezentálta. Azt találtuk, hogy a hormonszármazék a természetes eredetű utódoknál gyengén csökkentette a kelési sikert, míg a városi párok utódainál növelte. A gyomirtó a természetes eredetű családokban erősen, a városiakban gyengén csökkentette a kelési sikert, a mezőgazdaságiakban nem befolyásolta. Ezek a hatások kismértékűek voltak. A kikelt ebihalak növekedését és túlélését a gyomirtó jelentősen csökkentette, függetlenül a szülők élőhelytípusától. Ezek az eredmények összhangban vannak azzal a hipotézissel, hogy a szennyezett élőhelyeken élő populációk rezisztensebbé válhatnak a szennyezőanyagok káros hatásaival szemben, ha ezek a hatások nem túl erősek.