2020. évi TDK konferencia

A természetvédelem kiemelt feladata az élőhelyek védelme, illetve sérülésük esetén azok természetközeli állapotának helyreállítása. A jó termőképességű löszön kialakult gyepeket az emberek igen nagy arányban törték fel, így mára rendkívül kevés jó állapotú, nagyobb kiterjedésű ősi löszpusztagyep maradt fent. Ezek egyik utolsó képviselője a Battonya határában található 20,9 hektáros fokozottan védett Tompapusztai-löszgyep. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság jóvoltából 2009-ben egy 26,77 hektár kiterjedésű szántóföld került felhagyásra a terület közvetlen szomszédságában, melyen azóta gyeprekonstrukciós kísérletek folynak. Az ősgyepfolt propagulum-forrásként, illetve referencia-területként is szolgál a kutatás során. A parlag egyik részén 2011-ben vékony csenkeszt (Festuca valesiaca) vetettek, az ősgyepről gyűjtött nagy mennyiségű magból. A parcellába egyéb löszgyepi célfajok magját is bevitték. A kilenc éve folyó kutatásba 2020 tavaszán kapcsolódtam be.

Hogy pontosabb képet kaphassunk a felülvetéses módszer löszparlagokon való használatának gyeprekonstrukciós sikerességéről, részletesebb vizsgálatokat végeztünk. Ehhez 12 db 4×4 m-es állandó kvadrátban makrocönológiai felvételeket készítettem, ezeket szintén 12 db 4×4 m-es ősgyepen készült felvétellel vetettem össze. Megállapítható, hogy a magvetés hatására egy jól záródó gyep alakult ki, amely dominanciaviszonyai egyes fajoknál már hasonlóak az ősgyepen tapasztalhatóval Az összehasonlítás alapján a hajtásos növények átlagos fajszáma az ősgyepen 31,33-nak, a felülvetéses parcellán 18,42-nek, a Shannon-diverzitás átlagos értéke 2,14-nek, illetve 1,58-nak adódott. Összesen 30 faj fordult elő mindkét területen, 49 faj jelent meg csak az ősgyepi, és 22 faj csak a felülvetett kvadrátokban. A két vizsgált terület minden kvadrátban megjelenő fajai közül csak a vékony csenkesz és a pusztai csenkesz esetében volt egyezés. A legnagyobb borítást elérő fajok a magvetéses területen főleg egyszikű-, míg az ősgyepen kétszikűfajok voltak. Eredményeink alapján megállapítható, hogy a csenkeszvetéses terület szerkezete nem éri el az ősgyepi állapottal megfeleltethető maximumot, a különbséget klaszter-analízissel készült vizsgálatok is alátámasztották. Az idő gyeprekonstrukciós folyamatokra gyakorolt hatását vizsgálva korai parlagstádiumban készült felvételeket hasonlítottam össze a 2020-as mintákkal. Az átlagos fajszám az idő előrehaladtával növekedett, a vetett gyep fajkészlete nagyban átalakult.

A felülvetéses módszerrel közel tíz év elteltével szép eredményeket lehet elérni gyeprekonstrukciós szempontból, a löszgyepre jellemző domináns fajok egy része már a természetes állapotnak megfelelő gyakoriságot ér el, ám a kezelés hatására sem lehetséges az ősgyeppel egyező szerkezetű gyepterületet létrehozása. A vizsgálatunk is azt igazolta, hogy kiemelt jelentőséggel bír a meglévő természetes gyepközösségeink védelme.