Szekciók

A melarzomint (Immiticide inj.; Merial, France) intramuscularisan adjuk a kutyák szívférgességének gyógykezelésekor. A szer kifejezetten helyi irritatív hatású, ezért a tulajdonosok és az állatorvosok is gyakran óvakodnak az alkalmazásától. A melarzomint a paralumbaris izomzatba kell adni, amely kellő vastagságú és jó vérellátással rendelkezik, lehetővé téve a megfelelő felszívódást. Az injekciós tű optimális helye pontosan nem ismeretes. Előzetes tapasztalataink alapján az ultrahangvizsgálat hasznosnak tűnt az injekciós eljárás támogatására. E módszer ilyen célú alkalmazását kellő anatómiai támogatással még nem publikálták.

Munkánk anatómiai részében feltártuk az epaxialis lumbalis izmokat rétegenként. Ennek keretében kipreparáltuk az izmokat, ereket és az idegeket is azért, hogy útmutatást adhassunk e régióról az állatorvosok részére. Ezt követően „SILORUB DS F-TG“ kétkomponensű szilikon gumit injektáltunk különböző hígításokban ezekbe az izmokba, így szimulálva a melarzomin eloszlását. Ez az anyag sűrűbb konzisztenciájú, mint a melarzomin, ezért nagyobb hígításokat alkalmaztunk a gyári ajánláshoz képest. Más cadaverekbe higított metilénkék oldatot fecskendeztünk a folyadék nyomon követésére és eloszlásának megfigyelésére. Egy cadaverben a folyadék mozgását az izomzatban ultrahangos vizsgálattal tanulmányoztuk, és felvettük az eloszlás méreteit. A melarzomin injekció beadását videófelvétellel rögzítettük az ultrahangvizsgálat során in vivo, egy szívférgesség miatt gyógykezelt kutyában, az oldat helyének, eloszlásának és felszívódásának megfigyelésére.

Az anatómiai vizsgálataink eredményei szerint a plexus lumbalis dorsalis ágaiból eredő idegrostok jól elkülönültek az injekcióbeadás helyéhez képest, és nem kerültek érintkezésbe az injektált anyagokkal. A szilikon és a metilénkék egyaránt jól eloszlott a lateralis epaxialis rendszeren belül. A beadott szilikon jól demonstrálta az eloszlás „első perces” fázisát a készítmény alakja és térfogata alapján. Az injekciós oldat tovahaladása viszont jobban tanulmányozható volt a metilénkékkel, annak hígabb konzisztenciájának tulajdoníthatóan. A videófelvétellel rögzített injekcióbeadási folyamat alapján a melarzomin nem gravitált teljesen, hanem annak nagyobb része szétterült az ágyékizomzat legvastagabb pólyája mentén. Három perccel később már nem látszottak a melarzomin injekciós oldat ultrahangos jelei, a teljes felszívódásra utalva, legalábbis makroszkóposan.

A részletes anatómiai leírásaink segíthetik a korrekt in vivo injekciós technikát, és meggyőzhetik az állatorvosokat arról, hogy nem várhatók kifejezett neurológiai komplikációk a melarzomin előírt módon történő beadása esetén. Az anatómiai és az ultrahangvizsgálati leleteink összhangban voltak. Az ultrahangvizsgálat hasznos kiegészítő módszer lehet a melarzomin injekció optimális beadási helyének meghatározására.