Állatorvos szekciók

Korunk egyik legnagyobb kihívása az antimikrobiális rezisztencia globális terjedése, amely közös gondolkodásra sarkallja az állat- és közegészségügy területén dolgozó szakembereket. A Clostridium perfringens a baromfiipar számára még ma is jelentős gazdasági károkat okozhat, kommenzalista törzsei pedig nemcsak rezisztenciagének, hanem toxintermelésért felelős gének természetes hordozói és fenntartói is lehetnek.

Célul tűztük ki, hogy felmérjük a magyarországi nagylétszámú pulykaállományokból izolált kommenzalista Clostridium perfringens törzsek antimikrobiális érzékenységi profilját minimális gátló koncentráció (MIC) meghatározásával, különös tekintettel állat- és közegészségügyi szempontból kiemelten fontos hatóanyagokra. Kutatásunkat PCR vizsgálattal egészítettük ki, amellyel a fajra jellemző major és minor toxingének jelenlétét vizsgáltuk, majd összefüggéseket kerestünk a gének jelenléte és az antimikrobiális rezisztencia profil között.

Összesen 146 pulykából izolált kommenzalista törzset vizsgáltunk 14 különböző hatóanyagra, amelyek közül hat rendelkezett klinikai törésponttal. Kiszámítottuk a vizsgált populáció MIC50 és MIC90 értékeit, mindkét érték az imipenem klinikai töréspontja alatt volt, azonban amoxicillin és klindamicin esetében csak a MIC50 érték volt ezen határérték alatt. A Clostridium perfringens törzsek által okozott fertőzések kezelésében régóta használt penicillin iránti érzékenység csökkent, a törzsek mindössze 44,5%-a volt érzékeny rá, míg amoxicillinnel szemben 87,7%-uk mutatott érzékenységet. A legalacsonyabb érzékenységet a linkomicin esetében tapasztaltuk, ahol a törzsek csupán 11,6%-a volt érzékeny.

A PCR vizsgálatok során a vizsgált törzsek mindegyike hordozott alpha major toxingént, 23,9%-uk béta major, 15,8%-uk béta2 minor, 3,4%-uk netB minor és 2,7%-uk epszilon major toxingént hordozott. A toxintermelésért felelős gének jelenléte és a törzsek antimikrobiális érzékenységi profilja között azonban nem mutattunk ki összefüggést, statisztikai elemzéssel nem találtunk szignifikáns különbséget a MIC-értékek és a toxintermelésért felelős gének megléte vagy hiánya között.

Összességében elmondhatjuk, hogy a Clostridium perfringens törzsek megőrizték érzékenységüket a kezelésükben elsődlegesen választandó béta-laktám antibiotikumokkal szemben, a rendszeres felmérések segíthetnek az időbeni trendek meghatározásában. A jövőben érdemes nagyobb mintaszámmal megismételni a vizsgálatokat, és a multirezisztens törzsek további vizsgálatát újgenerációs szekvenálás segítségével folytatni.