Archívum

Az epilepszia mellett kialakuló pszichiátriai kórképeket régóta vizsgálják emberekben, de a kutyák esetében az epilepszia melletti viselkedésbeli és kognitív változásokat csak az utóbbi évtizedben kezdték vizsgálni. A növekvő számú kutatásoknak köszönhetően jelentőségük egyre inkább kezd megmutatkozni. Azon túl, hogy az epilepszia és a szorongás között kétirányú kapcsolatot is feltételeznek, a szorongás nagy hatással van az érintett kutyák, és ezáltal gazdáik életminőségére is. Az epilepszia és a kapcsolt pszichiátriai kórképek nem csak a kutyák, de az állattartók számára is rendkívül megterhelőek lehetnek, és kihathatnak a kutya-ember közötti kapcsolatra, kötődésre is.

Vizsgálatunk során kizárólag epilepsziás kutyák adatait vizsgáltuk. A kutatásban 104 kutya (64 kan és 40 szuka) vett részt. A kérdőíves adatgyűjtés során a PANAS skála segítségével mértük fel az általunk vizsgált epilepsziás kutyák szorongásra való hajlamát. A 104 kutyából 35 (33,65%) kutya esetében a határértéknél magasabb „negative activation” pontszámot (amely a negatív stimulusokra való érzékenységet, félősséget jellemzi) 24 (23,08%) kutya esetében alacsonyabb „positive acivation” pontszámot (ami pedig a jutalmazásra, pozitív ingerekre való érzékenységet mutatja), és 11 (10,58%) kutya esetében mindkét skálán az átlagtól való eltérést tapasztaltunk. Így a vizsgált populáció 48,08%-áról (n=50) elmondható, hogy hajlamosabb félelemhez köthető viselkedésekre és a szorongásra, vagy akár a depresszióra. A normál tartomány „negative activation scale” esetében 0.33-0.63 között van, az átlag pedig 0.48. Az általunk vizsgált populáció pontszámainak átlaga ennél szignifikánsan nagyobb (p<2.2*10-16), (t=10.065). A „positive activation scale” esetében a normál tartomány 0,59-0,85 között található, az átlag pedig 0,72. Mintánkban a „positive activation” pontok átlaga 0,641 és ez szignifikánsan kisebb, mint 0.72 (p=7.427*10-8).

Az általunk vizsgált kutyák esetében nagyobb arányban számoltak be a tulajdonosok viselkedésváltozásokról az epilepszia megjelenése után, mint előtte. Így az epilepszia és viselkedésváltozások között feltételezhető az ok-okozati összefüggés. A leggyakoribb viselkedésbeli eltérések között a félelem, a szorongás, a gyakori lábnyalogatás (mint lehetséges OCD-s tünet), a hangoktól való félelem, a letargia és a fokozott kötődés szerepelt.

Kutatásunk alapján elmondható, hogy a szorongás az általunk vizsgált populációban is nagy számban jelen van, viszont nem minden tulajdonos ismeri fel az erre utaló jeleket kutyájánál. Az eredményeink összhangban vannak a vonatkozó szakirodalommal, ezért további hazai kutatások szükségesek ahhoz, hogy felmérjük az epilepsziás kutyák helyzetét, és ezáltal lehetőséget biztosítsunk a kapcsolt pszichiátriai társbetegségek széleskörűbb megértésére és kezelésére egy komplex állatorvosi megközelítés kidolgozásával, ezzel is hozzájárulva az epilepsziás kutyák életminőségének javításához.