2013. évi TDK konferencia

Napjainkban az ember környezetromboló hatásai miatt egyre több élőlény kerül a kihalás szélére. Az életközösségek komplexitása folytán egy faj eltűnése a vele együtt élő többi faj, illetve közvetve az élőhelyek pusztulásához is vezethet. Emiatt, illetve a drasztikusan megnövekedett kihalási ráta miatt a fajok védelme az elmúlt években egyre nagyobb jelentőséggel bír. A hatékony védelemhez azonban fontos az egyes fajok természetrajzának, szaporodásbiológiájának minél pontosabb ismerete. Ezek ismeretében becsülhető egy életközösség viselkedése és regenerációs képessége. Egy növényközösség regenerációjának alapja a természetes magbank, a magok életképességének és csírázási tulajdonságainak ismerete pedig elengedhetetlen ezen képesség meghatározásához, vizsgálatához.

Jelen kutatásunk célja négy, a pillangós virágúak (Fabaceae) családjába tartozó faj (Astragalus cicer, Astragalus contortuplicatus, Astraglus glycyphyllos, Trifolium arvense) magjainak életképesség-vizsgálata volt. Fő kérdéseink arra irányultak, hogy a fajok magjai mennyi ideig őrzik meg csírázóképességüket, függ-e ez a képesség a magok tömegétől, illetve hogy hosszú távon milyen mértékben veszítik el a családra jellemző keményhéjúságot.

A vizsgálathoz az archív maganyag az Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola, valamint a Növénytani és Ökofiziológiai Intézetének (Gödöllő) herbáriumából származott. Kontrollként friss gyűjtésből származó magokat használtunk fel, így az Astragalus cicer esetében 3 (1918, 1925,1940), az Astragalus contortuplicatus esetében 3 (1914, 1918, 2011), az Astragalus glycyphyllos esetében 3 (1908, 1909, 1915) míg a Trifolium arvense esetében 9 (1897, 1900, 1910, 1913, 1922, 1929, 1943, 2012 két helyről) magtétel állt rendelkezésre. A csíráztatást Petri-csészében, itatóspapíron végeztük. A keményhéjúság vizsgálatához minden magtételből szkarifikált magokat is vizsgáltunk.

Az Astragalus contortuplicatus 1914-es magjainak 9.6%-a, az. Astragalus cicer 1925-ös magjainak 11,1%-a, míg az Astragalus glycyphyllos 1917-es magjainak 10%-a csírázott ki. A többi magtétel esetében duzzadáson kívül nem történt változás. A Trifolium arvense esetén csírázás egyik esetben sem történt. Az ezermagtömegben is sikerült eltéréseket kimutatni, ami magyarázhatja az esetleges csírázási különbségeket.

Az előkísérlet során kapott eredmények alapján úgy tűnik, hogy az adott családban vannak olyan fajok, melyek magjai több mint 90 év után is csírázóképesek, a kicsírázott egyedek pedig a továbbiakban is életképesek maradnak. Mindez rengeteg új kérdést vet fel és több fajt is érdemessé tesz hasonló vizsgálatra.