2013. évi TDK konferencia

A kullancs közvetítette fertőzéseket világviszonylatban növekvő jelentőségűnek tartják. A modern, molekuláris biológiai módszerek, amelyeket az utóbbi időben fejlesztettek ki, a kullancsfajokban előforduló kórokozók specifikusabb és hatékonyabb kimutatását teszik lehetővé. A legtöbb ilyen vizsgálatot azonban a nyugati országokban végzik (Európában, Amerikában), továbbá Ausztráliában és Ázsia fejlettebb régióiban, mivel a molekuláris tesztek drágák, és végzésükhöz nemcsak pénzügyi forrásra van szükség, de műszerezettségre is. Ennek következtében, bár a vérszívó ízeltlábú vektorok által közvetített fertőzések többsége Afrikában fordul elő, ezeket ritkábban elemzik korszerű módszerekkel. Munkánk célja az volt, hogy ezen információhiány pótlásához valamelyest hozzájáruljunk.

Összesen 1032 kullancsot távolítottunk el délnyugat Etiópiában, három eltérő kullancs biotópban tartott szarvasmarhákról. Négy faj, illetve genus adultjai voltak túlsúlyban: ezek az Amblyomma variegatum, az A. cohaerens, a Boophilus decoloratus és két Rhipicephalus-faj (R. evertsi és R. praetextatus). Egy Hyalomma rufipes hímet is találtunk, továbbá három Amblyomma és egy Boophilus nymphát. Megfigyeltük, hogy míg a Rhipicephalus-fajok hímjei és nőstényei egymáshoz hasonló arányban fordultak elő, az Amblyomma-fajok esetében a hímek, a B. decoloratus-nál pedig a nőstények domináltak. Kullancs biotópok szempontjából a B. decoloratus hiányzott a szavannáról; az A. variegatum szignifikánsan gyakoribb volt a dombvidéken, mint a nedvesebb felföldön; a szavannás területen pedig szinte kizárólag A. cohaerens fordult elő.

Minden szarvasmarha esetében az összes arról legyűjtött faj egy-egy hímjéből és nőstényéből kivontuk a DNS-t. Az e kullancsokban kimutatott kórokozók közül a Q-lázat okozó Coxiella burnetii a minták mintegy 10%-ában volt jelen, a szavannán mért legmagasabb prevalenciával. A piroplasmák közül főként enyhén pathogén fajokat (Theileria mutans, T. velifera és T. orientalis) mutattunk ki, jelentős szekvencia eltérésekkel (azaz összesen nyolc genotípust). Az A. variegatum-ban Babesia caballi-t is azonosítottunk. Emellett szignifikánsan több A. variegatum minta bizonyult rickettsia pozitívnak más kullancsfajokhoz képest. Az alacsony haemoplasma pozitivitás egyenlően oszlott meg a fajok között.

Ugyanebben a régióban több, mint 600 cecelegyet is csapdáztunk. Ezek négy fajba tartoztak: Glossina tachinoides, G. morsitans, G. pallidipes és G. fuscipes. A nőstényeket szignifikánsan gyakrabban gyűjtöttük. A cecelegyek csoportosított mintáiból is kivontuk a DNS-t. A 162 minta közül hat (mind G. tachinoides) rickettsia pozitív volt. Mivel tudomásunk szerint rickettsia fertőzöttséget eddig csak nyugat-afrikai G. morsitans-ban igazoltak, ez lehet az első molekuláris bizonyítéka a rickettsiák jelenlétének a G. tachinoides fajban és kelet-afrikai cecelegyekben.