2019. évi TDK konferencia

Munkám célja a légcső átmérőjének vizsgálata és a légcsőtubus optimális méretének meghatározása kutyákban.

A projekt első, retrospektív részében a Magyarországon gyakori, illetve egyéb, légcsőproblémákkal terhelt fajták és fajtacsoportok (N=17) RTG-felvételeit (2013-2019.) elemeztem az Állatorvostudományi Egyetem digitális röntgenarchívumában. A kiválasztott csoportok 1 évnél idősebb egyedeinek (N=590) sztenderd beállítású laterolaterális RTG-felvételein megmértem a mellkasbejárat átmérőjét, és három referenciaponton a légcső hossztengelyre merőleges belső átmérőjét. A páciensek alapadataiból és a mért értékekből egy adatbázist hoztam létre.

Minden csoportban a mellkasbejárati légcsőátmérő bizonyult legkisebbnek, azaz a légcsőtubus mérete szempontjából limitálónak (p<0,05). Megállapítottam és leírtam a vizsgált csoportok TD/TI indexét (a légcső belső átmérője a mellkasbejáratban / a mellkasbejárat átmérője x 100), amely a fiziológiás és patológiás légcsőtágasságok elkülönítéséhez leggyakrabban használt arányszám. Ezzel bővítettem a szakirodalomban elérhető adatokat és a fajták körét.

Az optimális méretű légcsőtubus alkalmazása az anesztézia rizikóját csökkenti, de a szakirodalomban nem találhatók objektív adatok a méretválasztáshoz. Nem találtunk szignifikáns összefüggést a páciensek testtömege és légcsőátmérője között, azonban kidolgoztunk egy módszert, amellyel meghatározható az optimális tubusméret, illetve mérettartomány. Az egyedek RTG-felvételein mért limitáló légcsőátmérőket korrigáltuk a RTG-vizsgálat során létrejövő nagyítással. Kistestű kutyáknál az általánosan alkalmazott, 1,1-szeres korrekciós faktort használtuk, közepes- és nagytestű kutyáknál viszont pontosabbnak találtuk az 1,2-szeres korrekciós faktor használatát. Szakirodalmi adatokra támaszkodva azt az állapotot tekintettük optimálisnak, amikor a légcső belső átmérőjének 70%-át a tubus, fennmaradó 30%-át pedig a mandzsetta töltötte ki. Az optimális tubusméretet (ID) úgy számítottuk ki, hogy a légcső RTG-nagyítással korrigált, limitáló belső átmérőjéből kivontuk a mandzsetta által kitöltött optimális tér méretét, majd a tubus falának vastagságát, és ezt az értéket a tubusok lépcsőzetes méretezésének megfelelően 0,5 közelítéssel kerekítettük.

A vizsgált csoportok egyedeiben akkor is meghatározható egy optimális mérettartomány, ha a limitáló légcsőátmérő nem ismert. Ilyenkor a fenti módszerrel a csoportra jellemző leíró statisztikai adatokkal (átlag, átlag ±SD, átlag ±2SD, minimum-maximum értékekkel) számolunk. 2019. szeptemberében megkezdtük a projekt prospektív részét, a fajták szerint kalkulált tubusméretek hosszú távú értékelését az Állatorvostudományi Egyetem klinikai beteganyagán. A tapasztalatokról a vizsgálati periódus végén a Magyar Állatorvosok Lapjában számolunk be.