Tudományos Diákkör    
 
 
2024. TDK
2023. TDK
2022. TDK
2021. TDK
2020. TDK
» 2019. TDK
Felhívás
Meghívó 2019.
Állatorvos szekciók
Állatorvos zsűri
Biológus szekció
Díjak
Díjazottak
2018. TDK
2017. TDK
2016. TDK
2015. OTDK
2015. TDK
2014. TDK
2013. TDK
2013. Támop
2013. OTKD
2012. TDK
2012. Támop
2011. TDK
2010. TDK
2009. TDK
2009. OTDK
2008. TDK
2007. TDK
2006. TDK
2005. TDK
2004. TDK
2003. TDK
2002. TDK
Home » Archívum » 2019. TDK

2019. évi TDK konferencia

Új, hatékony kemoterápiás protokoll kidolgozása kutya lymphoma kezelésére in vitro modellrendszeren
Fehér Sára V. évfolyam
Állatorvostudományi Egyetem, Kórélettani és Onkológiai Tanszék
Témavezetők: Dr. Vajdovich Péter, Karai Edina

Absztrakt:

Kutyák esetében egyik leggyakoribb daganattípus a limfóma, amely a nyiroksejteket (lymphocytákat) érintő rosszindulatú daganatos betegség. Kezelés nélkül a várható túlélés 4-6 hétre tehető, míg intenzív kemoterápiás kezeléssel ez az időtartam az esetek 50%-ában 1 évre, és a betegek 10%-ában 2 évre növelhető. A kemoterápiás kezelések során kezdetben, mintegy 90%-ban teljes remisszió alakul ki, azonban a későbbi szakaszban a gyógyszerek nem hatékonyak, mert kialakul a daganatsejtek több készítménnyel szembeni rezisztenciája (multidrog resistance, MDR). Kutatásom központi kérdése, hogy hogyan lehetne ezt, az MDR kialakulását megakadályozni, amiért jelentős részben az MDR-1 (multidrog rezisztencia 1) vagy másik nevén pgp (permeability glycoprotein) pumpa a felelős. Ennek funkcióját áramlási citométer segítségével, az ún. „calcein-assay”-vel mérhetjük, és a mérések alapján kiszámíthatjuk a sejtek rezisztenciájának mértékét. Az így kapott adat a sejtek multidrog rezisztencia aktivitási faktora (MAF), amelynek korábbi számítások alapján a határértéke 0,2. A határérték feletti MAF esetén a sejtek rezisztensnek számítanak. Hipotézisem szerint, egyes nem-szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID) gátolják a daganatos sejtek által kiváltott ellenállást a daganatellenes gyógyszerekkel szemben.

Kísérleteimhez CLBL-1 (kutya diffúz nagy B-sejtes lymphoma) sejtvonalat használtam, amelyet egy stage IV limfómás betegből izoláltak és 5 kezelési csoportot hasonlítottam össze. Az első csoport kizárólag doxorubicin kezelést kapott, amely az egyik leggyakrabban használt daganatellenes hatóanyag, a másik 4 csoportnál a doxorubicint kombináltam egy NSAID-ok közé tartozó hatóanyaggal (meloxicam, firocoxib, mavacoxib, celecoxib). Minden csoport összesen 9 kezelést kapott, és minden 3. kezelés után elvégeztük a calcein-assay-t, és meghatároztuk a MAF értéket.

Eredményeink azt bizonyították, hogy a doxorubicin monoterápiás csoport a 6. kezelés után, a 69. napra vált rezisztensé (MAF: 0,35). Ehhez hasonlóan alakult a meloxicammal kombinált csoport (MAF a 69. napon: 0,25), míg a firocoxibbal (MAF: 0,22) és mavacoxibbal (MAF: 0,38) történő kombinációknál már a 33. napra kialakult a rezisztencia. A celecoxib kombinációs terápia során viszont a sejtek mindvégig érzékenyek maradtak (MAF a 107. napon: 0,12).

Jelenlegi célom, hogy a kapott in vitro eredményeket átvigyük a gyakorlatba, és új terápiás protokollt alkossunk meg, amivel igazolást nyerhet, hogy a hagyományos kemoterápia kiegészítéseként adott celecoxib késlelteti a daganatsejtek ellenállásának kialakulását, és a limfómás betegek túlélési ideje ezáltal sokkal hosszabb lehet.



Előadások listája