2025. évi TDK konferencia

Valóban lehetőséget ad-e arra napjaink felsőoktatása, hogy a hallgatók kibontakoztathassák a képességeiket és a lehető legjobban teljesítsenek? Lehetőséget ad-e arra, hogy ne csak a vizsgán menjenek át, hanem tényleg tudják az anyagot és hogy a tanulmányaikat ne "kötelező rosszként" éljék meg?

Manapság a magyar felsőoktatást a frontális oktatás uralja, a hallgatóknak pedig legtöbbször csak arra van lehetőségük, hogy passzív módon, kész anyagokból kíséreljék meg elsajátítani a tanulnivalót, ennek a sikerességéről pedig csak a vizsgán kapják meg az első visszajelzést. A huszonegyedik század információs társadalma azonban hatással van a koncentrációképességre és a tanulási preferenciákra, így napjaink hallgatói egyre nehezebben boldogulnak a tananyag passzív elsajátításával, ez a jelenség pedig a nagy mennyiségű lexikális ismereteket megkövetelő tantárgyak esetén még fokozottabban megmutatkozik. Emiatt egyre nagyobb igény van azokra az oktatási és tanulási módszerekre, amelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy a hallgató cselekedve, aktív módon tanuljon.

Az aktív visszahívás módszerének sikerességét vizsgáló kutatásunkban elsőéves állatorvostan hallgatók vettek részt, akiket három csoportra osztottunk. Az első csoport kizárólag passzívan, olvasással sajátíthatta el a kísérlet alapjául szolgáló anatómia előadás anyagát, míg a másik két csoport az aktív visszahívás módszerét alkalmazta két különböző szisztéma szerint. Egyikük egyszerre csak a tananyag kisebb részletével foglalkozott, három különböző feladattípus segítségével, majd a következő alkalommal egy teljesen másik anyagrészre tértek át és az előzővel nem foglalkoztak többet, míg a másikuk minden alkalommal felületesebben, de átfogóbban foglalkozott a teljes tananyaggal, egyféle feladattípus segítségével, a további mérési intervallumokkor azonban újra átismételték a teljes tanagyagot újabb feladattípusokon keresztül. A kísérlet zárásaként mindhárom csoport tagjai egy tesztet töltöttek ki, amely a teljesítmény és az elégedettség mérésére szolgált.

A tananyaggal egyszerre csak felületesen foglalkozó, ám minden további alkalomkor az egészet átismétlő csoport szignifikánsan jobban teljesített a teszten. Az elégedettség tekintetében is különbségek mutatkoztak az egyes csoportok között, hiszen azok a hallgatók, akik valamelyik aktív visszahívási módszert alkalmazták, elégedettebbek voltak a saját csoportjuk módszerével és hatékonyabbnak érezték azt.

A fentiekből arra következtethetünk, hogy az oktatás magas színvonalának fenntartása érdekében javasolt minél több lehetőséget biztosítani a hallgatóknak arra, hogy aktív módon tanulhassanak, hiszen egy egyrészt hatékonyabb, másrészt a diákok is jobban érzik így magukat. Jó gyakorlat lehet például az online gyakorlófeladatok vagy papíralapú feladatgyűjtemények, tanulókártyák készítése az otthoni tanulás támogatására, illetve az órai közös feladatmegoldások és az aktív tananyagfeldolgozás módszerének bevezetése az előadásokon vagy szemináriumi órákon.