Biológus szekció

Napjainkban számos munkacsoport foglalkozik a csontvelői mesenchymalis ős- vagy stromasejtek (BM-MSC) terápiás célú felhasználásával a hematopoiézis támogatásában, a szövetek fenntartásában és regenerálásában, valamint a gyulladásos és immunfolyamatok gátlásában betöltött szerepüknek köszönhetően. Az MSC-k segítségével remélhetőleg kezelhetők lesznek olyan gyulladásos- és/vagy autoimmun betegségek, mint például az akut graft versus host- vagy a Chron-betegség. Rendkívül keveset tudunk azonban az MSC-k makrofágokra (Mf) gyakorolt hatásáról, így jelen munkánk célja annak vizsgálata volt, hogy milyen funkcionális következményei lehetnek e két sejttípus kölcsönhatásának, különös tekintettel a Mf-ok fagocitózis képességének és citokin termelésének esetleges változására. Mivel a csontvelő mellett egy számos szempontból ideálisabb sejtforrásból, a zsírszövetből is nyerhetők olyan MSC-k, melyek a BM-MSC-khez nagyban hasonló immunmoduláló funkcióval rendelkeznek, vizsgálatainkban ezért zsírszövetből izolált MSC-kre (AD-MSC) is kiterjesztettük.

Kísérleteink során 10-12 hetes egerek csontvelőjéből, ill. zsírszövetéből származó MSC-ket és az állatok peritoneális üregéből kimosott Mf-okat használtunk. Vizsgáltuk az önmagukban, illetve MSC-k egyidejű jelenlétében szélesztett és 48 óráig inkubált Mf-ok élesztő-, valamint apoptotikus sejt (szteroiddal kezelt thymocyta) fagocitózisát. Meghatároztuk a tenyészetek felülúszóban található TNFa (egy gyulladásos citokin), IL-10 (egy gyulladásgátló citokin) és PGE2 mennyiségét. Ugyanezeket a vizsgálatokat bakteriális endotoxinnal (LPS) stimulált Mf-okkal is megismételtük. Megállapítottuk, hogy mind a BM-MSC-k, mind az AD-MSC-k képesek fokozni a Mf-ok fagocitáló képességét és egyidejűleg jelentősen megváltoztatják a szekretált citokinek arányát a kultúra felülúszókban. A TNFa abszolút mennyiségét általában nem befolyásolják, a gyulladásgátló IL-10 termelését viszont jelentősen fokozzák, így az MSC-k jelenlétében a Mf-ok inkább gyulladásgátló (M2-es, vagy alternatív), mint „klasszikus” gyulladáskeltő (M1)-es fenotípust mutatnak. Az LPS-el in vitro aktivált Mf-ok M1 irányú polarizációját szintén gátolják a stroma sejtek. Ez a hatás indometacin, egy prosztaglandin szintézis gátló jelenlétében erőteljesen csökken, ráadásul a kultúra felülúszók PGE2 koncentrációja az IL-10 mennyiségének növekedésével párhuzamosan nő, ami arra utal, hogy a PGE2 az MSC-Mf kölcsönhatás egyik fontos mediátora lehet.

Eredményeink tehát azt mutatják, hogy az MSC-k szöveti eredetüktől (csontvelő ill. zsírszövet) függetlenül elősegítik a Mf-ok alternatív (M2), illetve gátolják „klasszikus” – azaz gyulladás keltő – (M1) irányú polarizációját. Ennek meghatározó szerepe lehet az MSC-k in vivo megfigyelt erőteljes gyulladásgátló aktivitásában.