2009. évi TDK konferencia

A klasszikus sertés parvovírus (porcine parvovirus, PPV) törzseknek tulajdonítható szaporodásbiológiai zavarokat okozó fertőzöttség világszerte elterjedt, különösen azokban az állományokban, ahol a vakcinázási protokollokat helytelenül alkalmazzák, vagy ahol a vakcinázás hatékonyságát immunszuppresszív tényezők csökkentik. A rohamosan fejlődő nukleinsav amplifikáló módszereknek köszönhetően az utóbbi években új sertés parvovírusokat írtak le. Myanmarban addig ismeretlen parvovírust mutattak ki sertés szérumból, melynek genomja távoli rokonságban állt a korábban megismert PPV szekvenciákkal, ezért PPV2-nek nevezték el. 2007-ben újabb parvovírust izoláltak hong kongi sertésekből, így ezeket sertés hokovírusnak (porcine hokovirus, PHoV) nevezték el. A sertés hokovírusról kiderült, hogy közeli rokona a szintén nemrégiben azonosított négyes és ötös típusú humán parvovírusoknak (PARV4, 5) és a szarvasmarha hokovírusnak. Az PHoV földrajzi elterjedtsége ma még nem ismert. Munkánk célja az volt, hogy kiderítsük, jelen van-e a vírus Magyarországon, és ha igen, mennyire elterjedt, valamint hogy összehasonlítsuk a hazánkban előforduló vírusszekvenciákat a GenBankból letölthető PHoV genomokkal.

Szervmintákat (tüdő, máj, vese, lép és nyirokcsomó) gyűjtöttünk vágóhidakról és a Kórbonctan Tanszékről, 2006-tól 2009-ig. A mintákat standard nukleinsav tisztítási módszerekkel dolgoztuk fel, majd megvizsgáltuk hokovírus genomok jelenlétére polimeráz láncreakcióval, amit szekvenálással egészítettünk ki. Két primerpárt terveztünk, egyet a szekvenáláshoz, egy másik, 130 bázis hosszúságú szakaszt határolót pedig a vírus jelenlétének kimutatásához.

Eredményeink szerint a PHoV a vizsgált minták 39%-ából kimutatható volt, ez a gyakoriság megfelelt a szakirodalmi adatoknak. Nem találtunk összefüggést a pozitív minták származási helye és a vírus előfordulásának gyakorisága között. A pozitív minták arányának növekedését tapasztaltuk 2006 és 2009 között.