2009. évi TDK konferencia

Az ember lélektani fejlődését, igazi „emberré” alakulását az állatoknak is köszönheti, hiszen mi magunk is az élővilág részei vagyunk. Az állatok megítélése a történelem során folyamatosan módosul, tudományos ismereteink változásának függvényében. Az Ókorban néhány állatfaj állatistenek formájában jelent meg, de bizonyos kultúrákban, például az indiánok esetében még ma is különös jelentőséget tulajdonítanak az állatszellemeknek („Erőállat”). Az állatok a magyar nép történetének is szerves alkotóijává váltak, a legendák szerint a csodaszarvas vezette őseinket a Kárpát-medencébe (s egyben a korábbi szkíta aranyábrázolásoknak is központi témája volt) és az Árpád-Ház „ősapja” a turulmadár, a ló különleges szakrális helyzetét nem is részletezve. A Középkorban az emberi tudatlanság szülte babonák állatok millióinak értelmetlen halálát okozta, majd ezek a tudomány fejlődésével, az idegrendszeri tüneteteket okozó betegségek (pl. veszettség) földerítésével lassan – ha nem is teljesen - megszűntek. A XVII. századtól az állatok léte, érzései a filozófiai viták kereszttüzébe kerültek, a kor legnagyobb gondolkodói könyvek tucatjait írták e témakörben. Kezdetben az volt a fő kérdés, hogy az állatok érzőképes lények-e, vagy csak gépezetek (Descartes, 1637; Kant, 1755). Egyre többen vélték úgy, hogy az állatoknak is vannak érzéseik, így szükségessé válik a védelmük is (Leibniz, 1704;): „A kérdés nem az, hogy tudnak-e érvelni, vagy beszélni, hanem az, hogy tudnak-e szenvedni” (Bentham, 1789). Ma már köztudott, hogy a legtöbb állatfaj érzi a fájdalmat, és több állatfaj az emberhez hasonló, bár korlátozott öntudattal is rendelkezik. Mindezek ismerete és tudatosítása, ezáltal az állatok iránt empátia és etikus viselkedés tanúsítása miden ember, de különösen az állatorvos feladata. Ennek ellenére az állatok helye a nemzetközi jogban még ma sem egységes. Napjainkban az ember-állat közötti kapcsolat jelentős átalakulása figyelhető meg: az állatok jelenléte a mindennapokban sok ember számára a lélektani igények kielégítésének fontos tényezőjévé vált.

A téma történetének áttekintését követően egy tizennégy kérdésből álló kérdőív több korosztályban (óvodás és általános iskolás) való kitöltetésével vizsgáltam, hogy a mai gyermekek hogyan viszonyulnak az állatokhoz és mennyit tudnak róluk. A földolgozás során azt tapasztaltam, hogy a legtöbb gyermek nem tulajdonít nagy jelentőséget a gazdasági haszonállatoknak, kedvencükként többnyire a társállatokat, elsősorban a kutyát (és a macskát) jelölték meg. A tartott állatok és a kedvencként megjelölt állatok között szoros korrelációt találtam. Sok gyermek ismerete annyira hiányos, hogy elhiszi a reklámok által terjesztett téves állati tulajdonságokat is. Többen nincsenek tisztában az állatok külsejével sem (pl. lila színű tehén !) Összegezve tehát, a mai, főként városi ember általános zoológiai ismerete szegényes és az ember-állat kapcsolat súlypontja a kedvencként tartott állatok irányába tolódott el.